A stadionépítő szegedi püspök Washingtonban prédikált a liberális demokrácia ellen

Pedig az Egyesült Államokban elvannak pár száz éve ezzel berendezkedéssel.

Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök a liberális demokrácia veszélyeire figyelmeztetett Washingtonban kedden, a helyi amerikai magyar közösség augusztus 20-i ünnepi szentmiséjén.

A Magyar Örökség Háza a washingtoni katolikus bazilikától az arlingtoni Marymount katolikus egyetemig tartó, zarándoklatnak nevezett közös sétával, szentmisével, majd magyar piknikkel ünnepelte a magyar államalapítást.

A misét az egyetem kápolnájában Kiss-Rigó László celebrálta népes magyar közösség jelenlétében.

A püspök a tudósítás szerint lelki és erkölcsi útravalókat is megfogalmazott, mint mondta, nemcsak a Washingtonban és környékén élő magyaroknak, hanem az összmagyarságnak. Példaként Jézus hasonlatát idézte a sziklára és a homokra épített ház sorsának különbözőségéről.

„A ház akkor erős és minden próbát kiálló, ha megvannak az alapjai” – fogalmazott. Majd kifejtette: manapság egy harmadik alternatívát is próbálnak javasolni az építkezéshez, amely – mint fogalmazott – „a saját életünk, jövőnk, családjaink, a társadalom jövőjének építését jelenti”. Ezt a harmadik alternatívát Kiss-Rigó László

a liberális demokrácia ajánlatának nevezte.

Azt is lemondta: „Sajátos technika ez, amely – azzal a jelszóval, hogy egyenlő távolságot kell tartani minden értéktől – azt javasolja, úgy építkezzünk, hogy megássuk az alapot, a szükséges anyagokat, az értékeket viszont jó messzire, körben helyezzük el, de az alapot hagyjuk üresen, és arra építsünk”.

A püspök hangsúlyozta:

„az így épített ház, vagyis az ilyen társadalom kínálta jövő egyértelműen destruktív és önpusztító, ez ellen, bizony, védekeznünk kell”.

Hozzáfűzte, hogy ez a minden értéktől való egyenlő távolságot hirdető ideológia lényegében nem más, mint a nihilizmus.

(MTI nyomán)

Botrány: 4 milliárd forinttal drágul a szegedi püspök stadionja

Természetesen a mi pénzünket szórják. Nem elég a pénz a szegedi stadion építésére ezért még megdobták pár milliárddal a létesítményt. Eredetileg 9,4 milliárdba került volna, de olyan körülmények merültek fel, „amelyeket a kellő gondossággal eljáró ajánlatkérő nem láthatott előre”, így már 13,4 milliárdnál tart az aréna.

Valódi Hírek