Most érkezett: Fürjes Balázs államtitkár Gyárfásról áradozott egy interjúban

Aki épp szabadlábon védekezik.

Rögtön a vasárnapi ebéd után számoltunk be arról, hogy Budapest rendezheti a 2027-es olimpiai kvalifikációs vizes világbajnokságot, erről a vizes sportágakat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA döntött vasárnap a dél-koreai Kvangdzsuban.

A Nemzeti Sport érte utol Fürjes Balázst, a kiemelt budapesti fejlesztésekért és nemzetközi sporteseményekért felelős államtitkárát. Fürjes elmondta,

sokan dolgoztak a pályázat sikerén, mind az államtitkárságon, mind a Wladár Sándor vezette Magyar Úszószövetségben, és most a prezentáción Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettessel, illetve olimpiai bajnokainkkal, Gyurta Dániellel és Kovács Ágival igyekeztünk még nagyobb súlyt adni a szavainknak, de vízilabdás aranycsapatunk ászai, Vári Attila MVLSZ-elnök, illetve a FINA-berkeiben is már komoly rangot kivívott képviselőink, Kemény Dénes és Molnár Tamás jelenléte szintén azt üzente a FINA döntéshozóinak, komoly csapat dolgozott egy nagyon komoly pályázaton.

„És hadd emeljem még ki Gyárfás Tamás szerepét,

aki ugyan voksoló végrehajtó bizottsági tagként nem vehetett részt közvetlenül az előkészítésben, ám a megfelelő kereteken belül rendkívül sokat segített a kandidálás megfelelő menedzselésében.”

Mint ismert, a megalapozott gyanú szerint Gyárfás Tamás megbízásából gyilkolhatták meg Fenyő Jánost, az ügyben előzetesben is volt már.

Gyárfás jelenleg szabadlábon védekezik.

Az államtitkár a beruházásokról is beszélt és sikerült meglepetést okozni azzal, hogy azt mondta, az esemény kapcsán nem szükséges újabb nagyberuházás, a létesítmények adottak.

Persze azt is hozzátette,

„két-három évvel az esemény rajtja előtt majd meg kell nézni a FINA aktuális igényét, hogy hány nézőt szeretnének látni az úszóviadalon például. Tízezret, tizenkétezret, tizenhétezret? – azaz

akár az új csarnok is szóba jöhet, ha ez lenne az igény.”

Tehát, nem kell megijedni, ha marad a mostani fideszes garnitúra, akkor ki lehet majd tömni közpénzzel.

(via Nemzeti Sport)

Valódi Hírek