Most érkezett: A DK megszavazza Ursula von der Leyent az Európai Bizottság élére (+videó)

Európai hadüzenetet kapott Orbán Viktor.

Gréczy Zsolt, a DK politikusa keddi sajtótájékoztatóján közölte: pártja megszavazza Ursula von der Leyent az Európai Bizottság (EB) elnöki posztjára.

Gréczy elmondta, hogy az EP-választás kampányában azt ígérték, meg fogják kérdezni a támogatóikat a fontosabb kérdésekben. A mostani szavazás előtt ezért online konzultációt tartottak, mintegy 50 ezer résztvevővel és ez alapján a DK elnöksége úgy döntött, hogy

megszavazza Ursula von der Leyent az EB elnökének.

Amellett, hogy ezt kérték tőlük a támogatóik, az is mellette szól a DK képviselője szerint, hogy a német jelölt a keddi beszédében a DK-programjához hasonló pontokat hallhattak viszont. Gréczy úgy fogalmazott, Ursula von der Leyen

az Európai Egyesült Államok támogatója,

a beszédében az európai minimálbér, a munkanélküli ellátás és a gyermektámogatás bevezetését vállalta, amikért a DK is küzd.

Az, aki ugyanazokért a dolgokért dolgozik, azt a DK természetes szövetségesének tekinti. Az sem mellékes, hogy a leendő elnök határozott szankciók alkalmazásával fel kíván lépni a jogállamiságot sértő nemzetállami kormányintézkedésekkel szemben és Európa bomlasztói harcos ellenfelet szereztek.

Ez Orbán Viktor és a Fidesz számára felér egy hadüzenettel.

– mondta Gréczy Zsolt.

Valódi Hírek