Vadai Ágnes a Fidesznek: 5 évig mindenben akadályozni fogjuk önöket Brüsszelben!

Kezd magára találni az ellenzék.

Pénteki napirend előtti felszólalásában Vadai Ágnes (DK) hosszan sorolta, hogy az elmúlt 9 évben a Fidesz hogyan építette le a demokráciát, majd a brüsszeli bizottsági tisztségek elosztására utalva azt mondta:

a Fidesz számítson arra, hogy „mi, ahol érjük, akadályozni fogjuk önöket” minden pozíciószerzésben.

„Az várja önöket 5 évig, amit önök itt az elmúlt 9 évben tettek”

– fogalmazott az ellenzéki képviselő.

Vadai hangsúlyozta: ha a kormány itthon nem vesz tudomást az ellenzéki szavazókról, akkor „ne legyen megsértődve, ha mi is ezek alapján kezeljük önöket”.

Vadai szerint ennek semmi köze ahhoz, hogy ki a magyar, mert mindenki az,

„csak önök korrupt gazemberek, mi pedig hazafiak vagyunk. Nem segítünk azoknak, akik elárulják a hazát, sem itt, sem Brüsszelben”.

(Index nyomán)

Valódi Hírek