Orbánék felveszik a kínai gigahitelt, hogy Mészáros Lőrinc elkezdje építeni a Budapest-Belgrád vasutat

Nyakig eladósítják az országot.

A magyar kormány nevében a Pénzügyminisztérium benyújtotta a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának megvalósítására vonatkozó hitelkérelmet a Kínai Eximbank részére – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter.

Az elbírálást követően kerülhet sor a hitelszerződés aláírására, így a tervezési és engedélyezési munkálatokkal elindulhat a beruházás kivitelezése.

A magyarországi szakaszt a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó, direkt erre alapított RM International Zrt., valamint a China Tiejiuju Engineering & Construction Kft. és a China Railway Electrification Engineering Group Kft. konzorciuma építi.

A 750 milliárd forintos felújítást végző RM International Zrt. tulajdonosa a Mészáros és Mészáros Kft., illetve a szintén a család tulajdonában álló R-KORD Kft, képviselői között pedig Mészáros Lőrinc cégvezetői mellett ott találjuk nagyobbik lányát, Mészáros Beatrixot.

A beruházást kivitelező fővállalkozókkal május 24-én írták alá a vasútvonal felújítására vonatkozó szerződést, amely a Kínai Eximbankkal kötött hitelmegállapodás elfogadásakor lép hatályba – mondta Varga Mihály.

Emlékeztetett: a beruházás 85 százalékát hitelből, a fennmaradó 15 százalékot saját forrásból finanszírozza a magyar állam.

A tervezési és engedélyezési munkák a hitelszerződés megkötése után elkezdődhetnek, a cél az, hogy 2023-ra befejeződjön a vasútvonal építése. Ennek érdekében a kormány egyszerűsíteni kívánja a szükséges eljárásokat, és lehetővé teszi, hogy az illetékes hatóságok a szükséges engedélyeket gyorsított eljárásban adják ki.

Szakemberek számítása szerint a vonal megépítése leghamarabb 2400 év alatt térülhet meg a magyar államnak – ha akkor még lesz vasút egyáltalán.

(MTI nyomán)

Valódi Hírek