Valódi magyar siker: Pardavi Márta lett az év nemzetközi jogvédője

Ő az első, aki uniós ország polgáraként megkapta a díjat.

Pardavi Márta, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke szerda este Stockholmban vette át a Civil Rights Defenders svéd civil szervezet nemzetközi emberi jogi díját.

A magyar jogvédő az első, aki uniós ország polgáraként kapta meg a díjat.

A szervezet Pardavi Márta sokéves példaadó jogvédő tevékenységével indokolta a döntését.

A méltatásban kiemelték a jogállam szisztematikus lerombolásával szembeni bátor kiállását, valamint a gyűlölet-bűncselekmények elleni tevékenységét.

Arra is kitértek, hogy Magyarországon a demokrácia intézményei folyamatos nyomás alatt állnak, a független és kormánykritikus szervezeteket pedig igyekeznek megfélemlíteni és elhallgattatni.

„A demokráciát autokratikus törekvések fenyegetik számos országban. Az illiberális hatalom közellenségként igyekszik beállítani a kritikusait, az emberi jogok védelmezőit és a kitaszított csoportokat. Mindenki láthatja, mi történik Magyarországon és másutt is.

Ez a díj megerősít bennünket, civil magyar jogvédőket, hogy munkánkra szükség van, és bátorítást ad ahhoz, hogy a jogállami értékeket továbbra is védelmezzük”

– mondta a díjátadón Pardavi Márta.

„Márta teljesítménye ösztönzést ad mindenkinek, aki kisebbségi és elnyomott csoportok érdekében küzd. A Helsinki Bizottság társelnöke a megmérgezett közhangulat és a fenyegetések ellenére is nyíltan szembefordul az állami elnyomással”

– jegyezte meg Anders Petterson, a svéd emberi jogi szervezet ügyvezető igazgatója.

.

(via Magyar Helsinki Bizottság)

Valódi Hírek