Félnácik gyűrűjében szidta Manfred Webert a jellembajnok magyar miniszterelnök

Ebből kizárás lesz!

A magyar miniszterelnök hétfőn közös sajtótájékoztatót tartott az osztrák szélsőjobb (FPÖ) vezetőjével, Heinz-Christian Strachéval, hogy Matteo Salvini után az osztrák félnácik kampányát is megsegítse.

Amióta bizonytalanná vált a Fidesz helyzete az Európai Néppártban, Orbán látványosan az európai szélsőjobb pártjai között keres szövetségeseket.

Orbán a találkozón azt szorgalmazta, hogy az Európai Néppárt a baloldallal való koalíció helyett inkább a tőle jobbra álló pártok felé nyisson. Szeretné, ha a „bevándorlásellenes” erők nagyobb súllyal képviseltetnék magukat.

Orbán arra is kitért, hogy figyeli az európai csúcsjelöltek kampányát, és úgy látja, hogy ezek a jelöltek alkalmatlanok az Európai Bizottság vezetésére.

Később egy kérdésre megerősítette, hogy ez az Európai néppárt jelöltjére, Manfred Weberre is vonatkozik, akit korábban a Fidesz a támogatásáról biztosított.

Orbán szerint Weber megsértette a magyar választókat, amikor azt mondta, hogy inkább nem lesz bizottsági elnök, ha ezt csak a Fidesz szavazataival érheti el. Orbán úgy érzi, hogy ezek után miniszterelnökként nem támogathatja.

„Nekünk jó lett volna Weber frakcióvezető úr is bizottsági elnöknek, de bejelentette, hogy a magyarok szavazataival nem is akar bizottsági elnökké válni…

úgy megsértette az országot, hogy sem a demokrácia sem az erkölcs szempontjából nem lenne helyes, ha támogatnák” – mondta a magyar miniszterelnök.

Ugyanakkor Orbán Viktor nem válaszolt egyértelműen arra a kérdésre, hogy a Fidesz csatlakozik-e Strachéék szélsőjobboldali frakciójához. Azt mondta, hogy az álláspontjukat a választások eredménye is befolyásolja.

Orbán a múlt héten arról beszélt, hogy nyíltan keresni fogják az együttműködés Salvini pártjával, a Ligával, amely éppen új koalíciót készül létrehozni Európa szélsőjobboldali pártjaiból.

(via)

Valódi Hírek