Gaskó István pofátlan magyarázatot adott a szakszervezet luxus-költekezéseire (+videó)

Függönyök 6 millióért? Falióra 320 ezerért?

Kálmán Olga online műsorának vendége volt Gaskó István.

A vasutasok és a Liga szakszervezet korábbi vezetője ebben arról beszélt: szerinte csak kívülről nézett ki úgy, mintha a Gyurcsány-kormány ádáz ellensége lett volna.

Ahogy szintén csak úgy nézett ki, hogy 2010 előtt a Liga élén a Fidesszel együtt harcolt a kormányváltásért. Szerinte

csak a média nagyította fel Orbán és az ő együttműködését.

Ehhez képest Orbán Viktor még 2012-ben is a harcostársaként emlegette Gaskót.

Ha Orbán embere volt is, három éve – úgy tűnik – kegyvesztett lett: nyomozás indult az általa vezetett szakszervezet költekezései miatt.

Ezek során ötvenmillió forintból rendezték be az egyébként 460 millióért vásárolt székházat, ablakait pedig összesen hatmillió forintból függönyözték fel. És kellett egy 320 ezer forintos falióra is a munkások hatékony érdekvédelméhez. Meg egy Audi A6-os Gaskó elnök úrnak.

Gaskó István indoklása szerint azért kellettek ezek a tárgyak, amelyek szerinte nem is drágák, mert nagy emberek fogadására is fel kell készülniük.

Mint például Orbán Viktor, aki persze meg is látogatta. Ezzel együtt Gaskó a Fideszt sejteti a három évig húzódó nyomozás hátterében.

Gaskó István szerint lényegében megérdemelte ezeket a luxustárgyakat, mint elnök, mivel

a szakszervezet milliárdos vagyonának nagy részét egyedül neki köszönhetik,

ráadásul a faliórától az Audiig, minden a szakszervezet tulajdonában maradt.

A rendőrségi eljárás egyébként mindent rendben talált a szakszervezeti beszerzésekkel kapcsolatban.

A teljes beszélgetést itt tudod megnézni:

https://www.youtube.com/watch?v=SO-p6NXyIMM

Valódi Hírek