A Fidesz máris kampányfilmet forgatott Bangóné patkányozásából (+videó)

Köszönik szépen a magaslabdát.

A Fidesz egy rövid kampányfilmmel többlépcsős tájékoztató akciót indít, mert úgy gondolják, hogy Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) kijelentése után téved, aki azt hiszi, hogy egy ilyen eset következmények nélkül maradhat – mondta Hidvéghi Balázs.

Mint ismert: Bangóné az ATV péntek reggeli műsorában lényegében lepatkányozta a Fidesz szavazóit, ami után többen az ellenzéki oldalon is felvetették a szocialista képviselőnő alkalmatlanságát, illetve lemondásra szólították fel Bangónét.

Az MSZP azonban úgy tesz, mintha nem is értené a kritikák lényegét, és foggal-körömmel védik a védhetetlent.

A Fidesz persze köszöni szépen az ügyet,

nyomják az összes felületükön orrvérzésig a témát.

Hidvéghi szerint „felháborító, elfogadhatatlan és mélyen sértő” magyar emberek milliói számára a politikus patkányozása.

Mivel Bangóné a felszólítások után se mondott le, ezért a Fidesz első lépésben egy kampányfilmet forgatott az ügyből, íme:


.

Hidvéghi hozzátette: további lépések is lesznek, attól függően, miként folytatódik a történet.

Valódi Hírek