Elképesztő számú magyar gyermek született külföldön, megjöttek a számok

Családvédelmi akcióterv?

Az elmúlt három évben közel 56 ezer magyar gyerek született külföldön – írja a napi.hu. Mindez úgy derült ki, hogy Oláh Lajos, DK-s parlamenti képviselő kérdést tett fel a Miniszterelnökségnek, akik írásban válaszoltak az Országgyűlés honlapján.

A KSH adatai szerint 2016-ban Magyarországon 93 ezer, 2017-ben 91,6 ezer, 2018-ban pedig 90 ezer gyerek született, ami összesen 274,6 ezret jelent. Vagyis ebben az időszakban

minden hatodik magyar gyerek külföldön látta meg a napvilágot.

A válaszban Orbán Balázs államtitkár annak örült, hogy Magyarországon a térség többi országához képest jóval alacsonyabb a külföldön dolgozók száma, 5,4 százalék, ez az arány Románia esetében közel 20 százalék, Lengyelországnál pedig 8 százalék.