Vágó István egy nagyon furcsa dolgot vett észre a DK-t rommá bírságoló Péterfalvi Attila hátterében (+fotó)

Valami itt nem stimmel.

11 millió forintos bírságot szabott ki az ellenzéki Demokratikus Koalícióra a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH), miután hackerek feltörték a DK internetes oldalát.

Az ügyben megszólalt Molnár Csaba, a DK alelnöke, aki elmondta:

„Az időzítés nem véletlen, hiszen éppen az EP-választások előtt két hónappal jutott eszébe az adatvédelmi hatóságnak, hogy 11 millió forintra megbüntessen, ráadásul arra is odafigyelt, hogy ezt ne lehessen a kampány után befizetni, mivel csak 30 napos fizetési határidőt adott.

Amikor leégett az irodánk, az ÁSZ kezdett el fenyegetőzni, hogy bírságolni fog, ha valamilyen papírunk hiányzik. Amikor hackerek törvénytelenül adatokat loptak el tőlünk, akkor az adatvédelmi hatóság bírságol minket. Ha legközelebb elüt minket az utcán egy autó, akkor kinek kell majd bírságot fizetnünk, a közlekedési hatóságnak?

– tette fel a kérdést Molnár Csaba.

Felháborító, hogy az adatvédelmi hatóság így avatkozik bele a kampányba, s próbálja ellehetetleníteni a Demokratikus Koalíció választási esélyeit – mondta a DK alelnöke, hozzátéve: ez egy régebbi, tavaly nyáron történt ügy, egy inaktív oldalt törtek fel, ezért is feltűnő a bírság időzítése a kampány előtt.

Molnár Csaba közölte:

a bíróságon fogják megtámadni a NAIH büntetését.

Péterfalvi Attila szerdán beszámolót tartott az ügyben, amelyre elment Gréczy Zsolt, a DK politikusa is, hogy megkérdezze: arról mi a véleménye az adatvédelmi hatóság elnökének, hogy a fideszes hecclapokban Nagy Blanka ellenőrzőjéből közölnek részleteket, vagy hogy vevők és eladók adatai szivárogtak ki a Belügyminisztérium használtautó-ellenőrző rendszeréből.


.

Az erről készült videón szúrta ki Vágó István, hogy az adatvédelmi hatóság elnöke mögött

az Európai Unió zászlaja helyén a székely zászlót látjuk.

„Tényleg érdekelne, mit szól egy ilyen kép láttán a román kormány; az ugyanis, hogy a NAIH elnöke e két lobogó előtt nyilatkozik, azt a hatást kelti, mintha az adatvédelmi hatóság hatásköre Magyarországon kívül Erdélyre is kiterjedne.”

– írta egy kommentelő Vágóhoz, aki úgy válaszolt: „Erről van szó”.

Vágó István teljes posztját itt találod:

.

Valódi Hírek