Eldőlt: Zuzana Čaputová nyerte a szlovák elnökválasztás második fordulóját (+képek)

Szlovákia történelmet ír.

Az ellenzéki Zuzana Čaputová, 45 éves korrupcióellenes jogász, a 2017-ben alapított Progresszív Szlovákia nevű nyugatos, liberális párt politikusa nyerte a szombati államfő-választás második fordulóját Szlovákiában.

A pozsonyi Új Szó percről percre követi az eredmények állását, a szavazatok 98 százalékos feldolgozottsága mellett Čaputová 58 / 42%-os arányban megverte riválisát, Maroš Šefčovičot.

Čaputová eredményváróján teltház volt, a politikusok mellett színészek és zenészek is megjelentek.

Frissítés: Maroš Šefčovič elismerte a vereséget és telefonon gratulált Čaputovának.

Frissítés 2: Beszédében Zuzana Čaputová több kisebbség nyelvén, köztük

magyarul is megköszönte az emberek támogatását.

Azt ígérte: mindenki elnöke lesz; nem csak azoké, akik támogatták, de azoké is, akik bizalmát egyelőre nem szerezte meg.

Az eredményeket úgy kommentálta: kellemesen meglepte a jelentős különbség, hiszen szoros eredményt várt. Kijelentette, nagyon erős mandátumot kapott a polgároktól.

Elmondta azt is: igyekszik majd terítékre tenni az emberek számára fontos témákat, mint a főügyész megválasztásának módosítását, vagy az idősekkel kapcsolatos problémákat.

fotó: Somogyi Tibor / Új Szó

Szlovákiában immár negyedszer választottak közvetlenül köztársasági elnököt az emberek.

Zuzana Čaputová két hete már hatalmas fölénnyel megnyerte a választás első fordulóját is, így a mai második körben már csak ő és a Robert Fico pártja által támogatott Maroš Šefčovič küzdött meg egymással.

A szavazóhelyiségek szombaton 22:00 órakor zártak be, a választás nagyobb gond nélkül, zavartalanul zajlott le.

fotó: Somogyi Tibor / Új Szó

Zuzana Čaputová Pozsonyban született 1973-ban, jogi diplomáját a pozsonyi Komensky egyetemen szerezte 1996-ban.

Az egyetem elvégzése után két évig Pezinok városi hivatalban dolgozott jogi asszisztensként, majd a hivatal vezetőjének helyetteseként. 1998-tól különböző harmadik szektorbeli szervezetekben tevékenykedik. 2001-től a Soros György Nyílt Társadalom Alapítványa (OSF) által finanszírozott Via Iuris civil szervezet tagjaként dolgozott, 2017 szeptemberéig.

Čaputová egy 2 éve alapított liberális párt, a Progresszív Szlovákia jelöltjeként indult az államfő-választáson. Neve fél évvel korábban gyakorlatilag ismeretlen volt a politikában. Erőteljesen liberális nézeteket vall.

Valódi Hírek