Rendkívüli hír: Felfüggesztették a Fideszt az Európai Néppártban

Megszületett a döntés.

Több órás heves vita után az Európai Néppárt (EPP) választmánya szerdán 18:20-kor úgy határozott: a Fidesz tagságát határozatlan időre felfüggesztik a Néppártban, és egy ezután felállítandó, háromtagú „Bölcsek tanácsának” vizsgálatához és jelentéséhez kötik a jogok esetleges visszaállítását.

A Der Standard tudósítója szerint a döntés „a Fidesz egyetértésével született meg végül.”

Joseph Daul, az EPP elnöke azt írja a Twitteren: azonnali hatállyal, határozatlan időre felfüggesztik a Fidesz tagságát. A posztja szerint

190-en szavazták meg a javaslatot

és 3-an szavaztak ellene.

A felfüggesztés részeként a Fidesz nem vehet részt a Néppárt ülésein, nem szavazhat és jelölteket sem állíthat a pozíciókra.

.

Az ülés után azonnal sajtótájékoztatót tartott Manfred Weber, aki elmondta: nem volt egyszerű a döntés, de a Fidesz tagságát felfüggesztik.

Azt mondta: a Fidesz felfüggesztése azt jelenti, hogy Orbánék nem szavazhatnak, nem vehetnek részt gyűléseken, így már a csütörtöki gyűlésen sem.

„A Fidesznek a felfüggesztés ideje alatt semmilyen beleszólása nem lesz a Néppárt politikájába. Ez egy egyértelmű döntés” – fogalmazott Weber.

A másik döntés, amit hoztak, a háromtagú „bölcsek tanácsáról” szól. Weber elmondta: létrehoznak egy háromtagú értékelő bizottságot annak érdekében, hogy újraépítsék a bizalmat a Fidesz és a Néppárt között, ebben Hans-Gert Pöttering, Wolfgang Schüssel és Herman Van Rompuy foglal majd helyet.

A vita során Sebastian Kurz, Ausztria kancellárja csatlakozva a német kormányzó CSU/CDU-hoz, amellett érvelt, hogy függesszék fel a Fidesz tagságát a Néppártban. Annegret Kramp-Karrenbauer, a CDU elnöke is azt mondta: „amíg a Fidesz nem állítja helyre a bizalmat, nem maradhat meg a néppárti tagsága”.

A Néppárt csúcsjelöltje, Manfred Weber is felszólalt a vita során. Ő is a Fidesz felfüggesztése mellett érvelt, kifejtve: különbizottságra van szükség, amely a Fidesz-kormány jogállamiságát ellenőrizné Magyarországon.

Gunnar Hökmark, a svéd néppárti frakció vezetője úgy fogalmazott: ez az eljárás nem Magyarországról, hanem az Orbán-kormányról szól, és ő is a felfüggesztés mellett foglalt állást.

Szigorúbb véleményen volt a Jean-Claude Junckert és az Orbán kíméletlen ellenfelét, Frank Engelt is magába foglaló luxemburgi néppárti frakció, akik a feltétel nélküli, azonnali kizárását javasolták.

 

Valódi Hírek