Ilyen nincs: A Fidesz szennymédiája máris elkezdte mocskolni Szlovákia leendő elnökét

Megőrülsz.

Beszámoltunk róla, hogy szombaton hatalmas fölénnyel megnyerte a szlovák köztársaságielnök-választás első fordulóját Zuzana Čaputová, 45 éves jogásznő, a 2017-ben alapított Progresszív Szlovákia nevű nyugatos, baloldali-liberális párt politikusa.

A második fordulóban már csak Čaputová és a második helyen végzett Maroš Šefčovič mérkőzik meg egymással – közülük a liberális demokrata jogásznőnek van nagyobb esélye a végső győzelemre.

Zuzana Čaputová

A közpénzből működő gusztustalan kormányzati agymosó-csatorna, az M1 máris elkezdte az ellenzéki jelölt mocskolását.

A Farkas Örs nevű „politikai elemző” szerda reggel az M1 műsorában azt állította: a szlovák elnökválasztáson induló Zuzana Čaputová, az ellenzéki liberális pártok jelöltje

„Soros György kottájából játszik”.

Farkas Örs hozzátette: Čaputová a jelenlegi köztársasági elnök, Andrej Kiska pártfogoltja, akinek „súlyos pénzügyi botrányai voltak és Soros György-közeli politikusként az Európai Egyesült Államok vízióját próbálta Szlovákiában megvalósítani.”

Farkas Örs az M1 műsorában

Farkas Örs azt is mondta: az ellenjelöltnek, Maroš Šefčovičnak nincs könnyű dolga, ugyanis „hasonló helyzettel kell megküzdenie, mint a Fidesznek az Európai Néppárt esetében”.

Ő ugyanis sokkal inkább nemzetállam alapú Európában gondolkodik, mint az európai szocialista pártok tömörülése, ahová a SMER is tartozik.

(MTI nyomán)

Valódi Hírek