Teljes egységben, közösen állt ki az ellenzék a nép követelései mellett (+videó)

Sosem látott együttműködésre léptek az ellenzék pártjai az Orbán-rezsim ellen.

A Fidesz által bojkottált csütörtöki rendkívüli ülés után a teljes ellenzék a Parlament lépcsőjére vonult.

Az MSZP, a DK, a Jobbik, az LMP, a Párbeszéd és a Momentum vezetői közösen álltak ki a magyar emberek érdekei mellett, és hirdették meg a szombati összellenzéki tüntetést Orbán Viktor rendszere ellen.

„Az ellenállás céljaihoz és a magyar emberek ötpontos követeléséhez hű leszek”

– állt a rendhagyó fogadalomban, amelyet az MSZP-sek, DK-sok, párbeszédesek és momentumosok mondtak el az LMP-sek és a jobbikosok kiállása mellett.

Az ellenzéki pártok követelik:

  • a rabszolgatörvény azonnali visszavonását
  • kevesebb rendőri túlórát
  • a független bíróságokat
  • az Európai Ügyészséget
  • és a független közmédiát.

A sajtótájékoztatóra azért nem az Országház épületében került sor, mert Kövér László erre a napra megakadályozta, hogy a parlamenti képviselők vendéget (például momentumost) hívjanak az épületbe – így a Kossuth téri főlépcsőn tartották meg az eseményt.

Az ellenzék pártjai közös ellenállásra hívnak mindenkit:

a szakszervezeteket általános sztrájkra buzdítják,

szombatra pedig a legszélesebb körű közös tüntetést szerveznek: a gyülekező 14:00 órától lesz a Hősök terén, ahonnan a tömeg a Parlament elé vonul. Az eseményre már több mint 30 ezren jelezték érdeklődésüket.

Videón a közös eskütétel és a pártok vezetőinek gondolatai:


.

Helyszíni videónkat pedig itt találod:

“A fideszesek kívül-belül érezni fogják a törődést!” – Más politikát ígér 2019-től az ellenzék (NYF-videó)

.

 

Valódi Hírek