Országos sztrájk készül – Ahhoz sincs elég ember, hogy a kirúgott alkalmazottak papírjait összekészítsék

A véres októberi leépítés után a Miniszterelnökségen sokan még mindig nem kapták meg a kilépő papírjaikat azért, mert a megmaradt munkatársak nem győzik összeállítani őket.

Agg Géza, a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége elnöke úgy fogalmazott, a kormány egyszerűen nem számolt azzal, hogy az év végi hajrá, az ilyenkor megnövekvő szabadságigény és az elbocsátások együtt

majdnem megoldhatatlan feladat elé állítják a rendszerben maradt köztisztviselőket.

Ráadásul a nem kirúgott alkalmazottak feje felett újabb szigorítások lógnak – a központi közigazgatásban dolgozók alapszabadságát 25-ről 20 napra csökkentenék Orbánék, és például az Állami Számvevőszék dolgozói átkerülnének közalkalmazotti jogviszonyból munkavállalóiba – a Munka Törvénykönyvének hatálya alá -, ezzel pedig rájuk is vonatkozna a 400 elrendelhető túlmunka-óra.

A jövőjük teljesen bizonytalan, azért országos méretű sztrájkot fontolnak.

„Orbánék trükközése ellenére vannak eszközök a mozgósításra.”

– mondja Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke, aki „Szabadság napot” hirdetett. A terület dolgozói a sztrájtörvény alapján legkorábban december 27-én tarthatnának munkabeszüntetést, a törvények elfogadása után – amelynek nem lenne sok értelme.

Boros ezért arra kéri a köztisztviselőket és minden magyar állampolgárt, hogy a törvények megszavazásának napjára – amelyről még nem tudni, mikor lesz – vegyenek ki szabadságot és a Kossuth téren jelenlétükkel figyelmeztessék a képviselőket felelősségükre.

December 8-ra pedig a „rabszolgatörvény” miatt hirdetett demonstrációt a versenyszféra a munkavállalók törvényesített kizsákmányolása ellen.

(via Népszava)

 

Valódi Hírek