Kiderült: Itt lesznek fix kamerák, több százmilliós költés a gyorshajtók miatt

Ezt a két utat elfelejthetik az eszetlen jaszkarizók.

A Fővárosi Közgyűlés mai ülésén egyhangúlag döntött a Váci és a Szentendrei útra javasolt fix forgalomfigyelő kamerák kihelyezéséről.

Azért ezen a két úton, pontosabban csak egy-egy szakaszukon, mert ezeken a helyszíneken rendszeresen rendeznek éjszakánkénk illegális gyorsulási versenyeket, vagy csak rendszeresen,

tufaságból gyorsulgatnak a többi közlekedő között.

Az utóbbi időben azonban több súlyos, illetve halálos baleset történt ezeken a irányonként 3-4 sávos, éjszakánként padlógázra csábító utakon.

Szentendrei út: tavaly márciusi baleset, okozója egy száguldozó részeg férfi volt, a véltlen autós meghalt. fotó: Origo

A kamerákat pontosan ide szerelik fel:

a Szentendrei út kivezető oldalán a Záhony utcai kereszteződés előtt, a bevezető oldalon a Mátyás Király úti kereszteződés előtt, illetve a Váci út 169. szám előtt.

A beruházás 400 millió, kizárólag magyar adóforintból valósul meg: felét az állami költségvetés, negyedét a főváros, negyedét pedig az érintett III. és IV. kerület közösen állják.

A telepítések időpontjáról egyelőre nincs információ.

(hvg.hu)