Itt a vége: Orbánék egyszerűen betiltják az ellenzéki tüntetéseket az állami ünnepeken

A Kossuth teret felejtsd is el.

Törvényjavaslatot nyújtott be Semjén Zsolt, KDNP-s miniszterelnök-helyettes, amelynek értelmében kiemelt ünnepek alkalmával

gyakorlatilag betiltanának minden olyan rendezvényt,

amelyet nem az állam vagy az önkormányzat rendez.

Orbán Viktor a Kossuth téren: egyedül neki lehet majd.

Orbán Pampalinije javaslatában így fogalmaz:

“A törvényjavaslat a nemzeti ünnepek, gyásznapok, emléknapok, illetve más (pl. vallási) ünnepek hagyományos állami, illetve önkormányzati helyszíneit az ünnepi esemény, valamint az arra való felkészülés időtartamára – a közterület-használat szempontjából – kiveszi a közterület fogalma alól.”

Ez praktikusan azt jelenti, hogy például az ellenzék nem tarthat kormányellenes (sőt, semmilyen) demonstrációt, mondjuk október 23-án, vagy azt megelőző-követő napokban a Kossuth téren, mert azt

a kormány törvényi erővel „lefoglalja”.

Tüntetés a Hősök terén, 2017-ben.

Sőt, nemcsak aznapra, hanem az ünnepek “felkészülési időtartamára” is vonatkozik a tiltás, így akár az is lehet, hogy a kormány egy hétig „építi a színpadot” az állami ünnep előtt.

De ugyanez lehet a helyzet kicsiben is: az önkormányzati területeken, ugyanezen törvényjavaslat alapján a helyhatóság vonhatja majd ki tetszőleges számban és tetszőleges időtartamban az adott közterületeket a köz használata alól.

Budapesten ezeken a helyszíneken és időpontokban fog élni a köztéri cenzúra:

Március 15:

00:00 órától 24.00 óráig: az V. kerületi Kossuth Lajos tér, Vértanúk tere, az V. kerületi Zoltán utca (a továbbiakban: Zoltán utca), Akadémia utca, Báthory utca, Alkotmány utca, az V. kerületi Szalay utca (a továbbiakban: Szalay utca), Balassi Bálint utca, Kálvin tér, az V. kerületi Kecskeméti utca (a továbbiakban: Kecskeméti utca), Bródy Sándor utca, Múzeum körút, Múzeum utca, Pollack Mihály tér, Kossuth Lajos
utca-Múzeum körút kereszteződés (a továbbiakban: Astoria).

00:00 órától 14.00 óráig: Alkotmány utca, Bajcsy-Zsilinszky út, Károly körút, Astoria, Kossuth Lajos utca, Szabad Sajtó út, Erzsébet híd, 12:00 órától 24:00 óráig: Lánchíd, Várkert rakpart, Clark Ádám tér, az I. kerület Hunyadi János út.

Augusztus 20:

00:00 órától 24.00 óráig: Kossuth Lajos tér, Vértanúk tere, Zoltán utca, Akadémia utca, Báthory utca, Alkotmány utca, Szalay utca, Balassi Bálint utca, Olimpia Park, id. Antall József rakpart, Jane Haining rakpart, Belgrád rakpart, a Margit híd és Erzsébet híd között budai és pesti felső és alsó rakpartok, Széchenyi Lánchíd, Margit híd, Erzsébet híd, Szabadság híd, Clark Ádám tér, Várkert rakpart, Gellért rakpart, Műegyetem rakpart, Bem rakpart, Szent Gellért tér.

Október 23:

október 22-én 00:00 órától október 23-án 24.00 óráig: Kossuth Lajos tér, a Bródy Sándor utca, a Múzeum utca, Pollack Mihály tér, Műegyetem rakpart, Bem tér, Vértanúk tere, Zoltán utca, Akadémia utca, Báthory utca, Alkotmány utca, Szalay utca, Balassi Bálint utca, Falk Miksa utca, Honvéd utca, Olimpia park, Andrássy út az Oktogontól a Csengery utcáig,

nemzeti gyásznappá vagy emléknappá nyilvánított napok, és az elrendelt rendkívüli nemzeti
gyásznapok:

00:00 órától 24.00 óráig: Kossuth Lajos tér

Június 4-e, a Nemzeti Összetartozás Napja:

00:00 órától 24.00 óráig: Kossuth Lajos tér, Vértanúk tere, Zoltán utca, Akadémia utca, Báthory utca, Alkotmány utca, Szalay utca, Balassi Bálint utca, Falk Miksa utca, Honvéd utca,

Október 6-a, az Aradi Vértanúk Emléknapja:

00:00 órától 24.00 óráig: Kossuth Lajos tér, Hold utca, Báthori utca, Zoltán utca, Akadémia utca, Báthory utca, Alkotmány utca, Szalay utca, Balassi Bálint utca, Falk Miksa utca, Honvéd utca,

November 4-e, Az emlékezés napja:

00:00 órától 24.00 óráig: Kossuth Lajos tér, Vértanúk tere, az V. kerületi Szent István tér,

Advent első vasárnapja 00:00 órától január 6-án 24:00 óráig Magyarország karácsonya:

Kossuth Lajos tér,

Június 16-a, Nagy Imre és Mártírtársai Újratemetésének Emléknapja:

00:00 órától 24.00 óráig: Hősök tere.

(Zoom)

Valódi Hírek