Pofátlanság – Ötmillió forint béren kívüli juttatás három hónap alatt az államtitkárnak

Az Igazságügyi Minisztériumnál sikerült ezt a bravúrt összehozni.

Kecsmár Krisztián európai uniós és nemzetközi igazságügyi együttműködéséért felelős államtitkár volt augusztus 31-ig, ahonnan távozásakor az állami vezetői szolgálati jogviszony megszűnésével kapcsolatos járandóság jogcímén 1 944 450 forintot kapott. szúrta ki az Mfor.

Csak hogy, júliusban miniszteri elismerésként szintén 1 944 450 forint juttatásban részesült.

Október 12-én a szabadságai megváltásaként pedig még 596 ezer forintot tehetett zsebre.

Kecsmár Krisztián még államtitkárként

De még nincs vége: Trócsányi László igazságügyi miniszter Vladár Gábor-díjjal ismerte el Kecsmár Krisztián munkásságát – így emlékérem és oklevél mellé a leváltott államtitkár kapott még egy 800 ezer forintos pénzjutalmat is.

Ezzel

három hónap leforgása alatt 5,2 millió forintot tehetett zsebre a hős munkavállaló.

Korábban már nagy port kavart a távozó miniszterek lelépőpénzének ügye is – fejenként 6,6 millió forintot kaptak áldozatos munkájuk elismeréseképp a mi pénzünkből.