Gigantikus összegért fogják magyarázni, milyen sikeresen támogatja a rászorulókat az Orbán-kormány

Vajna Tímea barátnőjének is jutni fog a pénzből.

Nettó 11 milliárd forintba kerülnek majd azok a rendezvények (több száz fős konferenciák, workshopok), amelyeken azt fogják magyarázni, hogy milyen „sikeres” volt a két uniós program,

az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP)

és a Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program (RSZTOP)

megvalósítása.

A nettó 11 milliárdos rendezvényköltség majdnem a harmada a rászorulók megsegítését szolgáló program keretében 7 év alatt szétosztandó uniós támogatásnak – írja a 24.hu.

A RSZTOP az a projekt, amelyben a leginkább rászorulóknak természetbeni juttatást adnak, például hajléktalanoknak ételt osztanak vagy szegény gyerekes családoknak élelmiszercsomagot juttatnak.

Márciusban az Európai Csalásellenes Hivatal (OLAF) érdeklődését is felkeltette a magyar program megvalósítása, vizsgálatot indított annak kiderítésére, hogy csaltak-e a tavaly kiosztott élelmiszersegélyeknél.

illusztráció: Népszava

A rendezvények megszervezésére kiírt közbeszerzési pályázatra 11-en jelentkeztek, és közülük nyolcan részt is vehetnek a teljesítésben.

Egyikük, a Sensation Event & Congress Kft. azé a Sárosi Krisztina Mónikáé, akit Vajna Tímea barátnőjeként nevez meg a lap.

A cég egyébként korábban az Andy Vajna fennhatósága alatt működő Magyar Nemzeti Filmalaptól is kapott fejlesztési támogatást a Kölcsönlakás című film forgatókönyvére. Korábban pedig Rogán Antallal szerződött kommunikációs munkákra az Absolute Occasion Kft.-n keresztül, bruttó 47 millió forintért.

(24.hu nyomán)

Valódi Hírek