Összeomlás szélén a Honvédkórház sürgősségi osztálya, ellátás nélkül fognak maradni betegek

Nincs elég orvos a sürgősségi műszakokra, két műtő is leállhat.

Már szeptemberben összeomolhat az ellátás a Honvédkórház sürgősségi osztályán, mivel már most nem sikerült kellő számú orvost találni a műszakokra – derül ki a Népszava cikkéből.

A lap megszerezte az e havi műszaktáblát, amiben rengeteg a piros rubrika, ami azt jelzi, milyen sok helyre nem találtak orvost.

Már most ott tartunk, hogy különböző osztályokról átvezényelt orvosokat osztanak be vizsgálóba, így például aorta rupturás beteget (a verőér falának megrepedése, életveszélyes állapot) egy bőrgyógyász kezelhet.

Az Index közben azt írja, szeptember közepétől sokkal kevesebb traumatológus fog majd ügyelni egy adott éjszaka:

négy helyett 1 vagy 2,

és ez azt fogja eredményezni a gyakorlatban, hogy idővel a betegek nem lesznek ellátva.

A lap úgy tudja, az aneszteziológusok között szeptembertől akkora lesz a munkaerőhiány, hogy átlagosan két műtő nem fog működni.

Emellett több műszakban sincs a fektetőben orvos, így a gyér intenzíves háttér miatt nem fogadhat a sürgősségi centrum olyan betegeket, akinek orvosi megfigyelésre van szüksége, például gépi lélegeztetett, újraélesztett, vagy vérző beteg.

Az Indexnek nyilatkozó forrás szerint az eszközpark idejétmúlt, az alapvető megfigyelési eszközök elfogytak, egyik betegről a másikra kell áttenni a vérnyomásmérőt. Összesen két lélegeztetőgép van, amelyek majdhogynem pöfögnek. A kórház sok pénzzel tartozik a dolgozóknak.

Nemcsak az orvosok nem kapják meg a pénzüket, az összes SBO szakdolgozónak tartozik a kórház, sokszor több, mint százezer forinttal.

Közben László Imre, a DK szakpolitikusa, aki korábban kórházvezető főorvos volt, azt írja: a durva orvoshiány miatt a Honvédkórházban nagy eséllyel nem is az adott szakterülethez tartozó orvos kezel egy-egy beteget.

László Imre szerint tűrhetetlen, hogy az ország egészségügyi központja gyakorlatilag haldoklik, a sürgősségi ellátás rosszabb, mint egy katasztrófafilm.

„Az orvosok fejvesztve menekülnek már az országból is, és aki marad, nemhogy méltó fizetést nem kap, de még az éhbérrel is tartoznak neki. A DK követeli, hogy a Honvédkórház mielőbb fizesse ki az elmaradt béreket.”

– áll az ellenzéki párt közleményében.

(Népszava és Index nyomán)

Valódi Hírek