Az LMP-t hibáztatják leginkább az emberek a kétharmados Fidesz-győzelemért

Büntet a nép: bezuhant Szél Bernadett és társai népszerűsége.

Eltérő mértékben hibáztatják az ellenzék vezető politikusait a választók – olvasható a Medián felmérésében az e heti HVG-ben.

A hetilap felmérése szerint az ellenzéki politikusok népszerűsége jelentősen visszaesett március óta:

Leginkább az LMP-sek renoméja kopott meg, Szél Bernadetté például a korábban mért

39 pontról 25-re csökkent.

Ami nem csoda, lévén

csupán Budapesten 5 ellenzéki mandátum úszott el

azon, hogy az LMP nem volt hajlandó visszalépni az esélyesebb ellenzéki jelölt javára. Ezekben a körzeteben a Fidesz jóval kisebb különbséggel nyert, mint ahány szavazatot az LMP teljesen esélytelen jelöltjei elvittek.

Jelentőset esett Karácsony Gergely is, akinek a szimpátiaindexe 42-ről 35-re csökkent.

A HVG szerint a legkevésbé a DK-sok népszerűségét érintette a választási vereség, Gyurcsány Ferenc kivételével már inkább az ellenzéki középmezőnyhöz tartoznak, mintsem a sereghajtókhoz.

A Jobbik Vona Gábor visszavonulásával és Dúró Dóra frakcióból való kizárásával, majd a pártból való távozásával elvesztette az első és második legnépszerűbb politikusát. A mostani vezetőket egyelőre kevéssé ismerik a választók.

További részletek a csütörtöki HVG-ben.

Valódi Hírek