Leleplező fotó: Kósa Lajoséra kísértetiesen emlékeztető kézírással adta meg valaki Kósa anyukájának személyes adatait Sz. Gábornénak

Újabb fordulat a fideszes brókerbotrányban: a Magyar Nemzet pénteki számában kézírásos dokumentumot mutatott be.

Édesanyja bankszámlaszámát is megadta Kósa Lajos azon a Magyar Nemzet birtokába került papíron, amelyet a fideszes politikus kézírással egészített ki anyja személyes adataival, lakcímével és telefonos elérhetőségével.

A nem hivatalos dokumentumot a fideszes képviselő vélhetően azzal a szándékkal készítette, hogy az 1300 milliárdos németországi örökségével kecsegtető csengeri asszony, Szabó Gáborné a megfelelő helyre tudja utalni a Kósa Lajosnénak (született Bacskó Katalin) ígért 2,6 millió eurót, azaz mintegy 800 millió forintot.

Az ajándékozási szándékról pedig hiteles közjegyzői okirat is készült.

A Magyar Nemzet a papír mellé odafényképezte Kósa Lajos kézzel kitöltött parlamenti vagyonbevallását is, és a két kézírás valóban feltűnő hasonlóságot mutat. Ebből világosan látszik, hogy ugyanaz az ember írta őket, feltéve, hogy Kósa készíti a saját vagyonnyilatkozatait.

A képet itt tudod megnézni.

Valódi Hírek