Szél Bernadett nem volt hajlandó kiállni egy közös sajtótájékoztatóra az ellenzéki megbeszélés után (+videó)

Vasárnap este megtartották a DK irodájában azt az ellenzéki tárgyalást, ahová ünnepi beszédében hívta meg Gyurcsány Ferenc a parlamenti bejutásra esélyes pártokat.

A megbeszélés másfél órán át tartott: a DK-t Gyurcsány és Molnár Csaba, az MSZP-t Karácsony Gergely és Molnár Gyula, míg az LMP-t Szél Bernadett és Ungár Péter képviselte. A Jobbik nem jött el a tárgyalásra.

Az esemény utáni sajtótájékoztatón Gyurcsány Ferenc megköszönte a résztvevőknek, hogy elfogadták a meghívást. Elmondta: az volt a felelőssége, hogy kimozdítsa az Orbánnal szemben álló pártokat a tárgyalásképtelenség állapotából.

Gyurcsány közölte: az MSZP, a DK és az LMP jelöltjei egyeztetett indulás esetén elegendő helyen lennének képesek megverni a Fideszt ahhoz, hogy a Fideszt kisebbségbe szorítsák. Ezt tartja tehát kulcskérdésnek:

a kormányváltás elsődleges feltétele, hogy ez a három párt megállapodjon.

– mondta Gyurcsány.

A DK elnöke azt kívánja, hogy függetlenül az LMP és a Jobbik holnapi külön találkozójától, a mai tárgyalás folytatódjon a demokratikus ellenzéki pártok között.

Gyurcsány kifejtette: a Demokratikus Koalíció készen áll egy olyan széles körű megállapodást kötni az LMP-vel is, mint amilyet az MSZP-vel már decemberben megkötöttek.

Gyurcsány ezt tartja a kormányváltáshoz vezető út legfontosabb feltételének.

Karácsony Gergely a megbeszélés után azt mondta: tudomásul veszik, hogy a Jobbik nem jött el, de arra kérték az LMP-t,

ez ne korlátozza őket a további tárgyalásokban.

Karácsony Gergely és Molnár Gyula szerint a baloldali pártok együttműködésével le lehet váltani a kormányt.

Bár Karácsony Gergely azt mondta, az ördöggel is össze kell fogni, arra azért nem biztatna, hogy a választók szavazzanak jobbikos jelöltre. „Tárgyalunk bárkivel bármiről, de attól még nem ajánljuk a Jobbikot. Mi szívesen tárgyalnánk velük, ha méltóztatnának leülni.”

Karácsony szerint taktikai szövetség lehet a Jobbik és a baloldal között.

Szél Bernadették nem voltak hajlandóak a megbeszélés után kiállni közös sajtótájékoztatóra, ezért az esemény után látványosan kivonultak az épület elé, és külön beszéltek a média munkatársainak.

Itt az eddigi alibijüket ismételgették arról, hogy miért nem hajlandóak koordinálni a demokratikus ellenzéki pártokkal: ezt továbbra is a Jobbik döntéséhez kötik.

Mint ismeretes: az LMP 2014-es külön indulása miatt 11 körzet úszott el, és lett „nevető harmadikként” a Fideszé, pedig koordinált indulás esetén az ellenzéké lehetett volna.

Szél azt mondta: hétfőn este „valahol vidéken” találkoznak Vona Gáborral, és kedden beszámol majd az elnökségnek, hogy mire jutottak.

A 444.hu videójának 1. része:

.
Itt a 2. rész:

.

Valódi Hírek