Gyurcsány: Ha nyerünk, azonnal eltöröljük a kötelező hittanórát!

És még 11 másik pont is szerepel a DK oktatási programjában, amit ma mutatott be a pártelnök.

Gyurcsány Ferenc elmondta: kormányra kerülésük esetén 15 százalékkal emelik a pedagógusok bérét, emellett a köz- és felsőoktatás teljes átalakítására készülnek.

Gyurcsány közölte: a fizetésemelésből a legnagyobb mértékben a pályakezdő tanárok részesülnének, az ő alapbérüket 30 százalékkal emelkedne.

A kiemelkedő teljesítményű tanárok illetve a hátrányos helyzetű vagy fogyatékkal élő gyermekkel foglalkozó pedagógusok alapbérét további húsz százalékkal növelnék.

Az általános iskola első négy osztályában az alapkészségek elsajátítása, a kíváncsiság felkeltése a fő cél, ezért kerülni kell az erőltetett versengést és a számonkérést – hangsúlyozta Gyurcsány.

Minden gyermeket és minden pedagógust tabletekkel látnak el, minden tantermet digitális táblákkal szerelnek fel – tette hozzá.

Gyurcsány elmondta: alsó tagozatban heti 25, míg felsőben heti 30 órában maximalizálnák a kötelező óraszámot.

Hozzátette, hogy a felső tagozatban és a középiskolákban egyre nagyobb teret akarnak adni a “tanulók érdeklődési köre szerint választható tantárgyaknak”.

Az általános iskola első osztályától megteremtenék a tanulók számára a természetes idegen nyelvi környezetet, a felső tagozattól pedig bevezetnék a két tannyelvű oktatást – mondta.

A DK eltörölné a kötelező hit és erkölcstanoktatást, valamint megszüntetné az egyházi iskolák kiemelt finanszírozását

– hangsúlyozta a pártelnök.

A Demokratikus Koalíció nyitott egyetemeket kíván, ezért a közepesnél jobb eredményt elérő diákok számára szabaddá tenné az utat a felsőoktatásba.

A felvételihez nem kellene nyelvvizsga, az első évfolyamot mindenki számára ingyenessé tennék, a második évfolyamtól pedig öt kategóriába sorolnák a hallgatókat – közölte Gyurcsány Ferenc.

Valódi Hírek