Meghalt Tahi Tóth László

A színművész 75 évet élt.

„Tahi Tóth László családja és a Vígszínház társulata mély fájdalommal és megtört szívvel tudatja, hogy Tahi Tóth László, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész, kollégánk és barátunk türelemmel és méltósággal viselt betegség után életének 75. évében elhunyt.

Emlékezetes és felejthetetlen alakításait, tehetségét, életszeretetét örökre szívünkben őrizzük

– közölte a Vígszínház Facebook-oldalán.

Tahi Tóth László / fotó: Czerkl Gábor, Bors

Tahi Tóth Lászlót a Vígszínház saját halottjának tekinti, temetéséről később adnak tájékoztatást.

A színészt 2017 januárjában mentő vitte el a József Attila Színházból, miután rosszulléte ellenére is végigjátszotta az előadását. Később a Vígszínház közleményben tudatta: a rosszullét mögött egy korábbi stroke állt.

Tahi Tóth László 2017 októberében tért vissza a színpadra, akkor azt mondta a Borsnak:

„Nagyon jól vagyok, különösen, hogy újra játszhatok! A közönség is nagyon jó volt ma este, külön megtapsoltak a végén, ez külön is nagyon jól esett nekem.”

2018 februárjában újra rosszabbodott az állapota, de a család ekkor már nem közölt részleteket.

Nyugodjon békében, művész úr!

Valódi Hírek