Egy titokzatos kastély épült Hódmezővásárhely mellett, amit Lázár János anyjának és fiának telkei vesznek körbe (+fotók)

Ezt nehéz lesz kimagyarázni a lézerblokkolós dohányminiszternek!

Alapos tényfeltáró cikket közöl a Magyar Narancs karácsonyi duplaszáma.

A hódmezővásárhelyi tanyavilághoz tartozó Batidán az elmúlt évben épült egy rejtélyes vadászkastély, amiről tavaly írt először Átlátszó – de akkor még csak óriásdaruval építették a puccos ingatlant, amely mostanra elkészült.

A kastély papíron Kulik Jenő hódmezővásárhelyi ügyvédé volt, ő egy vadásztársaságtól vette meg a területet. Később alapított egy céget, amelyben két társtulajdonos is van, és ideapportálta az ingatlanvagyont.

Kulik és Lázár János egyidőben voltak gyakornokok Rapcsák András, korábbi hódmezővásárhelyi polgármester keze alatt, majd később Kulik rendszeresen adott jogi tanácsokat Lázárnak.

A frissen felépült, titokzatos kastélyról a helyiek mind azt beszélik: az Lázáré. A miniszter természetesen tagad: „csupán annyi közöm van hozzá, hogy a szomszédos, mintegy 45 hektáros területen erdőgazdálkodást folytatok”

fotó: Bankó Gábor / Magyar Narancs

A lap azonban kikérte a földhivatali adatokat, amelyekből kiderült, hogy az épületet teljesen körbeveszik Lázár saját, illetve az édesanyja és a fiai nevén lévő földjei.

A helyszínen az is kiderült, hogy a területet biztonsági őr védi, és csak Lázárék földjein keresztül lehet bejutni a kastélyhoz.

A kastély ráadásul annak a vadászterületnek a szomszédságában fekszik, amelyet nemrég 20 évre megszerzett a Lázárt is tagjai között tudó vadásztársaság.

A Narancs pedig beszélt egy olyan vállalkozóval, akitől árajánlatot kértek a kastély építési munkálataira, és egyértelművé tették, hogy az Lázárhoz tartozik.

További részletek a Magyar Narancsban.

NYF-kommentár: Akinek nincs kastélya, az annyit is ér! Eredményhirdetés 2018 áprilisában.

Oszd meg cikkünket, hogy másokhoz is eljusson!

Valódi Hírek