A kidobott pénz tipikus esete: Elbukott az olimpia, de egy teljesen indokolatlan Duna-híd azért megépül

Szép nevet találtak az amúgy nagyjából értelmetlen Duna-hídnak.

Új Duna lesz a neve a Galvani utca–Illatos út-vonalában megépülő hídnak, melyet a bebukott 2024-es olimpiai játékokra tervezett fejlesztések keretében építenek meg – írja a hvg.hu.

A Magyar Közlönyben megjelent határozat megerősíti a korábban felröppent híreket a tervezett beruházással kapcsolatban.

Az új híd mindössze 2 kilométerre feküdne a Rákóczi – lánykori nevén Lágymányosi – hídtól, csepeli hídfőjénél pedig egyelőre csak felszámolásra váró, lepusztult bérházak, egy szennyvíztisztító és szántóföldek találhatók.

Az építkezés ötlete az azóta elbukott budapesti Olimpia ötlete kapcsán merült fel. A kormány a nemzetközi tervpályázat lebonyolítására 441 millió forintot bocsát rendelkezésre.

Az új hídtól egyébként a legtöbb, ami várható, hogy talán tehermentesíti a Rákóczi-hidat.

A beérkező terveket értékelő zsűri tagjai közt Miklósa Erika opera-énekesnő, Eszenyi Enikő színésznő, a Vígszínház igazgatója, Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, Schneller István urbanista, Budapest korábbi főépítésze, valamint a neves francia hídtervező, Michel Virlogeu szerepel.