Elborult Puzsér agya: Undorító dologgal vádolt meg két civil aktivistát

Az ország leghangosabb megmondóembere egyáltalán nincs tisztában azzal a felelősséggel, amit a nyilvánosság jelent, és ellenőrizetlen rágalmakat köpköd bárkire, akit ér.

Puzsér Róbert ezúttal Gulyás Mártont és Papp Réka Kingát sározta be.

A kritikus egy hétfői rádióműsorban minden konkrét bizonyíték nélkül, egy meg nem nevezett „informátorra” hivatkozva azt állította: a két civil aktivista tízmillió forintokon ül, amit Soros Györgytől és egy üzletembertől kaptak a SLEJM című videósorozat megvalósítására.

Eközben a videók végén ott a számlaszám, amelyen adományokat kérnek a nézőktől. Tehát Puzsér szerint becsapják a nézőket.

„Nekem ez a fájdalmas, hogy úgy adják elő magukat, mint civil, alulról szerveződő, friss mozgalmat, holott egy évi 40 millió forintból készülő valamiről beszélünk, amelynek a felét Soros György állja”

Puzsér mondatai az alábbi videóban hangzanak el 3:15-től:


.

Papp Réka Kinga a Mérce.hu főszerkesztőjének nyilvános posztja alatt cáfolta Puzsér rágalmait.

„Sajnos nem ülök tízmilliókon, butaságok hada sorakozik itt”

– fogalmazott.

Arról még nem született döntés, hogy beperlik-e a kritikust a légből kapott rágalmaiért.

Valódi Hírek