Vágó István frappáns üzenetet küldött a folyton az ellenzéket köpködő megmondóembereknek

A DK elnökségi tagja megunta a politológus-celebek fals dumáját.

A tévéstúdiókban egymás sarkát tapossák a mihaszna megmondóemberek, akik önmagukat fellengzősen politológusnak meg „elemzőnek” hívatják, miközben életük legszámottevőbb tevékenysége, hogy a környezetükben lévő oxigént szén-dioxiddá alakítják.

Jellemzőjük a gurulós székekből való észosztás, a gúnyolódás, a demokratikus ellenzék ingerült ócsárlása.

Vélhetően ennek a kasztnak szól Vágó István üzenete, amit a Facebook-oldaláról változtatás nélkül idézünk:

Vágó István

„Sok hivatásos és amatőr politikai elemző kemény kritikát fogalmaz meg a Fidesz kormányzásával kapcsolatban, de megkapja a magáét tőlük az ellenzék is. A legfőbb gondjuk ez utóbbival az, hogy nincs kiforrott víziója az ország jövőjéről, ezért nem nyújt vonzó alternatívát a választók számára.

Én alapvetően másra gyanakszom. A választók nagy részét ugyanis nem az alternatíva hiánya, hanem a minden „idegen” iránt bennük mesterségesen felkeltett gyűlölet (és annak a Fidesz részéről történő kiszolgálása) mozgatja, ezért bocsátják meg a jelenlegi hatalom általuk is tapasztalt galádságait.

Hogy milyen alternatíva kellene a Fidesz kormányzásával szemben? A válasz nagyon egyszerű.

Röviden: egy nyugati típusú demokrácia.

Hosszabban:

– véget kell vetni annak, hogy az ország egyetlen vezető szeszélyeinek legyen kiszolgáltatva
– az alkotmányosság, a jogrend helyreállítása
– a ma rendszerszinten dúló korrupció felszámolása
– stabil törvények, piacbarát gazdaságpolitika
– a kultúra sokszínűvé tétele
– az igazságszolgáltatás pártatlansága
– tisztességes, szabad médiaviszonyok
– a közpénzek költésének átláthatósága
– az oktatás szabaddá tétele
– az egészségügy reformja
– állam és egyház gyakorlati szétválasztása
– a közhatalmi funkciók pártkatonáktól való megszabadítása
– a közmédia hitelességének helyreállítása
– az EU-normák betartása
– a múltba révedés helyett a jövővel való foglalkozás
– stb. stb.

Mi kell még? Nem elég ennyi „víziónak”? Ebben talán minden demokratikus ellenzéki párt egyetért, ezen az alapon lehetne mindannyiuknak együttműködni.”

Oszd meg cikkünket, hogy másokhoz is eljusson!

Valódi Hírek