Ketrecben tartották, éheztették a háborús menekült családot Magyarországon

“Itt esélyünk sincs az életre” – sokat elárul a magyarországi körülményekről, hogy egy egyébként is sok borzalmat átélt menekült így beszél a tapasztalatairól.

Az iráni családdal az Index riportere beszélgetett a vámosszabadi menekülttáborban. A családfő, Aras Ausztriából ment vissza terhes feleségéért és gyerekeiért, hogy kiszabadítsa őket az embercsempészek fogságából. A magyar hatóságok viszont elkapták és börtönkörülmények közt tartották fogva. Hónapokkal később kiszabadult, és megmentette családját.

A sorsuk viszont nem fordult jobbra: Magyarországon a tranzitzónában a férfit hónapokig éheztettek, várandós feleségét megalázták, a hét hónapos terhes nőtől a megfelelő orvosi ellátást is megvonták. Gyerekeivel egy zsebkendőnyi ketrecben tengődtek.

A hatóságok végül elismerték, hogy egy terhes nőt, egy tízhónapos kisbabát és testvéreit nem lehet ilyen körülmények között hagyni. A családot Vámosszabadiba helyezték, ahol legalább nem ketrecben tartották őket, de a körülmények itt is hagynak kívánni valót maguk után.

Aras kérdésre elmesélte, hogyan vitték el őket a tranzitzónából:

Este kilenckor jöttek értünk a rendőrök, hogy a tranzitzónából átszállítsanak minket ide Vámosszabadiba. Azt mondták, semmit nem vihetünk fel magunkkal a buszra, mindent a csomagtartóba kell raknunk.

A kisbabának akartunk csak felvinni tápszert, de azt sem engedték, hiába mondtuk, hogy az úton ennie kell. Amikor Budapesten megálltunk, megint kértük a rendőröket, hogy adhassunk enni a gyereknek. Csak tízhónapos, nem maradhat étel nélkül fél napig. De megtiltották, hogy kivegyük a csomagjainkat, és előszedjük az ételét.

Aztán továbbmentünk, de megálltunk egy benzinkútnál sofőrt váltani. Újra kértük, hadd adjunk tejet a gyereknek, mert akkor már két órája sírt. Azt mondták, nem lehet, mert ez a törvény.”

“Csak akkor kaphat enni, ha megérkezünk. Hajnali háromkor érkeztünk meg.”

A családfő a hatóságok “segítőkész” hozzáállásáról is tud mesélni:

A táborban van egy tolmács, nyolctól kettőig dolgozik. A hivatalnok viszont fél kettőtől rendel. Szóval az összes lakóra együtt fél óra jut, hogy feltegye a kérdéseit. Annyit tudunk, hogy egy évig maradhatunk Magyarországon, de azt nem, hogy dolgozhatunk-e, hova mehetünk, ha el kell hagynunk Vámosszabadit, vagy mi lesz a feleségemmel, aki nemsokára szül.

Nem engedik, hogy elkísérjem a feleségem a terhesgondozásra, pedig ő egy szót sem beszél angolul. Tolmácsot is hiába kértünk neki. Ezért aztán elviszik az orvoshoz, mutatja, hogy hol fáj a hasa, nem értik, és aztán visszahozzák úgy, hogy semmit nem segítettek neki.”

A hatóságokon kívül, a magyarokról sincs jó tapasztalatuk. Aras elmeséli, hogy mikor az egyik gyereküket kórházba kellett vinni Győrbe, busszal kellett volna visszamenniük Vámosszabadiba. A férfinél csak euró volt, azt odaadta a buszsofőrnek, aki lezavarta őket a buszról, de a pénzt nem adta vissza. Aras szerint Magyarországról mindenki tovább akar menni.

“Külföldön tudják, hogyan bánnak a magyarok az emberekkel. Nekünk kétszer is hozott döntést a strasbourgi bíróság, a telefonomon van az ítélet, meg tudom majd mutatni. Ha elmesélem, miket tettek itt velünk, nem fognak visszahozni.”

Aras és családja az interjú után pár nappal kijutott Németországba, ahonnan nem küldenek vissza menekülteket Magyarországra az embertelen körülmények miatt.