Hatalmas a felháborodás: Brutális méretű lakóparkot építenek a Feneketlen-tó mellé

Forrong a XI. kerület lakossága, a DK aláírást gyűjt a környezetrombolás ellen.

A Horizon Development Kft. fejlesztőcég gigantikus méretű lakóparkot épít a Karolina utat a Feneketlen-tóval összekötő Diószegi út mellett. Ez konkrétan három hatalmas lakótömböt, benne 350 lakást és egy 500 férőhelyes mélygarázst jelent.

A környezetkárosítás miatt tiltakozik a XI. kerület lakossága, hiszen a környék iskolái, óvodái, játszóterei már így is tele vannak, a beruházással pedig a környék biztosan megszűnik kertvárosnak lenni.

A Feneketlen-tó és környéke

A Horizon Development Kft. a DVM-csoport tagja, amely több állami projekt mentén is feltűnt: dolgoztak az Eiffel Palace irodaházán, és kivitelezői voltak a Vajna-család által felfuttatott Dorottya utcai gyémántboltnak is.

A Demokratikus Koalíció szerint nem illik a Feneketlen-tó környékére ez a lakópark, nem véletlen az elemi erejű felháborodás – írja közleményében a párt.

A DK szerint

a parkos környéket felhasogatnák, hogy fideszes üzleti körök busás haszonért építkezhessenek.

A kerület vezetésének, Hoffmann Tamás polgármesternek lennének eszközei a környezetromboló beruházás vétózására, mégsem teszi.

Ha a kerület kiadja az engedélyt az építkezésre, a DK aláírásgyűjtésbe kezd a beruházás megakadályozására – közölte Lakos Imre, a párt budapesti kabinetvezetője.

Valódi Hírek