Több százezren vonultak az utcára a török diktátor ellen (+fotók, videó!)

Több százezren tüntettek vasárnap Isztambulban a török diktátor ellen.

A hatalmas ellenzéki tömeg az Erdogan által vezényelt politikai tisztogatások ellen tiltakozott.

Az isztambuli tüntetés – fotó: AFP

A napokon át tartó, úgynevezett Igazságmenetet a legnagyobb ellenzéki párt indította, miután egyik tagját börtönbe zárták. Enis Berberoglu ugyanis leleplező dokumentumokat hozott nyilvánosságra arról, hogy a török kormány fegyvereket szállított a felkelőknek Szíriába.

Az ellenzéki politikust 25 év börtönre ítélte a Erdogan rezsimje. Emiatt indult el a tüntetéssorozat, ami vasárnapra több százezresre duzzadt.

„Azért meneteltünk, mert tiltakozunk, hogy egyetlen ember kormányozzon! Azért meneteltünk, mert az igazságszolgáltatás a végrehajtó hatalom kiszolgálója lett!”

– mondta Kemal Kilicdaroglu, az ellenzéki Köztársasági Néppárt (CHP) vezetője.

A török diktátor az elmúlt évben több tízezer embert rúgott ki, vagy zárt börtönbe, koholt vádak alapján. Erdogan (Orbán haverja) a terrorizmus támogatóinak nevezte a demonstrálókat.

Oszd meg cikkünket, hogy másokhoz is eljusson!

Valódi Hírek