Kövér 60 embert tiltott ki önkényesen a Parlamentből – teljesen jogszerűtlenül

A vele egyet nem értők számára kötelet és gerendát ajánlgató Kövér László a saját játszóterének képzeli az Országházat, ahonnan önkényesen tiltogat ki személyeket.

A Bors kikérte a kitiltottak teljes listáját, amiből kiderül: a nemzet bajszának parancsa értelmében már 60-an nem léphetnek be a tisztelt házba. Többségük újságíró, de vannak köztük aktivisták és nem képviselőként dolgozó politikusok is.

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága idén februárban kimondta:

új­ság­írókat nem lehet kitiltani egy ország par­lamentjéből,

csak ha a közbiztonságot vagy a képviselőket fenyegető veszélyhelyzet áll fenn.

Köteles Laci magasról tesz erre is. Amíg megteheti.