Tőkés László lesz a díszvendég Szegeden a nemzeti ünnepen

Tőkés László volt református püspök, Európai Parlamenti képviselő lesz a kiemelt vendége annak a kétnapos szegedi rendezvénysorozatnak, amellyel a Csongrád Megyei Önkormányzat és a Csongrád Megyei Kormányhivatal idén március 15-ét ünnepli

– jelentette szép kerek mondatban a Délmagyar.

A megemlékezés 15 órakor kezdődik a múzeum előtt: itt előbb az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából mondja el köszöntő gondolatait B. Nagy László, országgyűlési képviselő, Csongrád megye fejlesztési biztosa.

Utána

Tőkés László

ünnepi beszédét hallgathatja meg a közönség. A programban közreműködik Kaszás Géza színművész, valamint a Klúg Péter Iskola hallássérült tanulóinak Gondolatjel csoportja is.

Az ünnepséget koszorúzás zárja, Klauzál Gábor reformkori politikus szobránál a Várkertben, a Móra parkban családi program várható, ahol a nap folyamán lesz kézműves foglalkozás, szablyavívó bemutató és felvonulnak a Pálffy-huszárok is.

Később fellép a Rúzsa Sándor népdalkör, sőt, a makói Forgatós együttes is.

16 órától Dj Náksi, majd a New Level Empire együttes koncertje zárja a délutánt.

Irány Szeged!