Nagy Ervin: A magyar nép alkotta meg magának Orbánt, mert egy új Kádárt akar

Nagy Ervin szerint Orbán azért van köztünk, mert egy új Kádárt akartunk magunknak. Az unalmas Bajnai alatt jobban érezte magát, mint most – mondja a Katona színésze a HVG-nek.

Nagy Ervin nem örült, hogy Andy Vajna megpróbálta kifúrni a Kincsem c nemzeti szuperprodukcióból. Ezzel együtt úgy véli, hogy Vajna jól csinálja a dolgát, hiszen megszerzi a szükséges pénzt a magyar filmnek.

A színművész, már nem tartja magában a politikáról alkotott nézeteit, mert azt gyávaságnak gondolja. Kifejtette hát itt is:

„Saját jó minták híján ez a társadalom addig izmozott, míg posztkommunista rendszert hozott létre. Nem Orbán Viktor szervezte meg Magyarországot, hanem

a magyar nép alkotta meg magának Orbánt.

fotó: life.hu

„Megint akartak maguknak egy Kádár Jánost, egy új apukát, mert még mindig nem szeretnék önállóan maguk intézni a dolgaikat”

– mondta, hozzátéve: egy új generáció megjelenésében reménykedik, amely

„erőt tud felmutatni, és inkább egy békésebb, nem pedig egy csapataink harcban állnak jellegű álláspontot képvisel”.

Megjegyezte: Jobban szeretne az unalmas Bajnai irányítása alatt élni, de a társadalom még nem tart ott, hogy

„egy kedves, intelligens belvárosi kultúrlény kelljen neki.”

A Katona színésze ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a maga részéről semelyik oldal mellé nem teszi le a garast, nincs pártja, „még várom a létrejöttét” – mondta.

Valódi Hírek