Tóta W. Árpád: A kötekedő barom megszégyenül

Jól láthatóan az volt a cél, hogy elhangozzanak a vádak, a válasz viszont ne – véli a hvg.hu publicistája.

„A polgármester jól dolgozott ebben a félórában, a riporter pedig minden szakmai mérce szerint megbukott.

A feladatát viszont elvégezte. Annyi volt, hogy Katikám, amíg a tár adja.

Agyatlan bokszolás az előre összeírt, kellemetlennek kigondolt kérdésekkel és állításokkal – majd türelmetlen terelés percről percre, amint Karácsony Gergely nekiáll válaszolni. Jól láthatóan az a cél, hogy elhangozzanak a vádak, a válasz viszont ne.

Az évente most már százmilliárdot elégető bordély, a közmédia közönsége megválasztása óta nem látta, nem hallotta a főpolgármestert.

Pár százezren most látják először szemtől szembe, mármint úgy, hogy nem valami bérborz „elemzi” a ténykedését, hanem ő maga beszél. Ők most fognak róla véleményt alkotni, noha előtte már sokszor hallották róla, hogy egy nyálkás, tekergőző féreg, akit a külföldiek hoztak a város nyakára.

Oltári veszély, hogy ehhez képest esetleg azt látják, hogy egy normális ember, aki a legnyomorultabb molesztálásra is türelmesen reagál és még válaszra is méltatja a kérdést, hogy miért nem ott szállt ki az autóból, ami nem bicikli, és különben is hogy lehetne már biciklivel menni a Kunigunda utcába, micsoda hülyeség ez az egész klímázás.

Márpedig ezt látják. Karácsony Gergely angyali toleranciával magyarázza el, hogy mi nem igaz már a kérdésben sem, és mi a helyzet ezzel szemben. (…)

A kötekedő barom megszégyenül, úgyhogy kötekszik tovább, van még az asztalán pohár, dobja a következőt. A normál ügymenet az lenne, hogy tíz perc után eljut a >>mivan? mivan? mivan?<< kérdésig, és üt. De ezt az egyet nem teheti – így aztán alulmarad.”

Tóta W. Árpád

(a teljes írást megtalálod a hvg.hu-n, ide kattintva )

Kapcsolódó cikkünk:

Keménykedni akart Karácsonnyal, de komplett majmot csinált magából a “közmédia” “riportere” (+videó)

.

Valódi Hírek