Itt a vég, már Matolcsy szerint is csődöt mondott a magyar lakáspolitika

Mi történt?

„Miért is ne vallhatnánk be, hogy a magyar gazdaságpolitika egyik gyenge pontja a lakáspolitika, ahol minden jószándék végül fordítva sül el: siker helyett kudarcot szül?”

– ezt a meglepő mondatot Matolcsy György írta le legfrissebb cikkében a Növekedés.hu-n.

A jegybank elnöke szerint fenntarthatatlan a lakáspolitikai és ingatlanpiaci helyzet.

„Kizárólag a kereslet élénkítésére fókuszáló jószándékú családpolitikai intézkedések száguldó ingatlanpiaci inflációt eredményeztek, elégtelen új lakáskínálat mellett” – írja Matolcsy.

2014 óta

országosan 104 százalékkal,

Budapesten 184 százalékkal

emelkedtek a lakásárak – írja az adatok alapján Matolcsy, hozzátéve:

„A lakásállomány megújulási rátája 0,4 százalékra csökkent a kívánatos 1 százalék, valamint a Bécsben tapasztalható 1,5 százalék helyett.”

„A helyzet Budapesten a legrosszabb, de nagyvárosainkban sem sokkal jobb. Fővárosunk a 6. legdrágább az európai fővárosok között mind az ingatlanárak, mind a bérleti díjak terén”

– fogalmaz az MNB elnöke.

Szerinte a 2014-ben indult új lakáspolitikai ciklus már indulásakor több sebből vérzett:

  • nem volt felelős állami gazdája,
  • nem volt megvitatott és kiérlelt stratégiája,
  • féloldalas eszközöket alkalmazott, mert kizárólag a keresletet erősítette, a kínálatot nem, ezért eleve inflációt gerjesztett.
  • nem hangolták össze a területpolitikával, a közlekedési fejlesztésekkel, az építőipar és az építőanyag-ipar beruházásaival, valamint a szakképzéssel.

„A kudarc egyértelmű. Javaslom, nyeljünk egyet és kezeljük a lakáspolitikát az egyik legnagyobb tartalékként. Kell egy vízió, egy stratégia és egy fenntartható lakáspiacot eredményező kormányzati szervezet”

– vonja le a következtetést Matolcsy György.

(növekedés.hu, / 444.hu nyomán)

Valódi Hírek