Hatmillió forintért kutatta ki a fideszes politikus cége, hogy pihenni járnak a parkokba az emberek

Minden forint jó helyre ment!

Tüttő Kata főpolgármester-helyettes a hétvégén mutatott be néhány számlát az elmúlt évekből, amelyeket az Axilior Kft. állított ki a Főkert számára egyenként nettó hárommillió forintról.

Ezek többek közt közvéleménykutatásról, a közparkok látogatási szokásainak feltárásáról szólnak.

Az Axilior Kft. jelenleg végelszámolás alatt áll, tulajdonosa Nagy Sándor András, a budaörsi Fidesz korábbi elnöke.

.

A tanulmány összefoglalójában az áll:

A parklátogatások céljaként a kimagasló többség (84 százalék) a sétálást, pihenést jelölte meg, a következő leggyakrabban említett látogatási cél a másokkal való találkozás és a rendezvényre járás (23-23 százalék).

A Parklátogatók 12 százaléka sportolni jár a parkokba. Futnak (64 százalék), kerékpároznak (39 százalék), labdajátékokat játszanak (13 százalék) és tornáznak (12 százalék).

A leginkább futásra használt park (7 százalék) a Feneketlen-tó, míg kerékpározásra a Szent István park (51 százalék) és a Hajógyári-sziget (50 százalék).

Érdekes, hogy jógázni leginkább a Vérmezőn (28 százalék) és a Városmajorban szoktak.”

Az erősen kérdéses, megértek-e ennyi pénzt az írások, amelyek többnyire evidenciákat tartalmaznak.

Például azt, hogy a parkba járókat leginkább az zavarja, hogy nincsenek nyilvános vécék, sokan berzenkednek a kutyák, a gördeszkások és a hajléktalanok miatt.

Az Axilior Kft. egyébként a szerződés szerint 1200 fős, telefonos lekérdezéssel térképezte fel, hogy a fővárosiak mire használják parkjaikat.

A lap kereste a felmérésekért számlázó volt budaörsi Fidesz-elnököt, Nagy Sándor Andrást is, de üzeneteikre nem reagált.

Nagy Sándor András, a budaörsi Fidesz korábbi elnöke

Tüttő Kata a Népszavának azt mondta: a felmérésről készült szerződések, számlák is a Főkert felügyelőbizottsága elé kerülnek.

A főpolgármester-helyettes emlékeztetett: nem a Főkert az egyetlen önkormányzati cég, ahol kétes ügyek kerültek elő a választás után, a Fővárosi Közterület-Fenntartó Zrt.-nél (FKF) is belső vizsgálat indult.

Az FKF már menesztett vezérigazgató idején ugyanis úgy kötöttek szerződést a Mészáros Lőrinc birodalmához tartozó egyik társasággal veszélyes hulladéknak minősülő 20.000 tonna pernye elszállítására, hogy erre nem is volt engedélye a cégnek.

De vizsgálják azt is, hogy ki és milyen körülmények között kötött szerződést 11 millió forinttért a köztisztasági vállalat „indonéziai terjeszkedéséről” szóló, soha el nem készült tanulmányra.

(via Népszava)