Orbán odaadta a teljes Ybl-villát a Türk Tanácsnak, a magyarok fizetik a fenntartást és a személyzetet is (+videó)

A 800 négyzetméteres villát 1,4 milliárd forintért vásárolta meg a magyar állam.

Beszámoltunk róla a Magyar Közlönyben megjelent szerződés alapján, hogy ingyen és bérmentve biztosítja a magyar állam a Türk Tanács budapesti irodájának épületét, közpénzből fizetik az iroda fenntartását, de teljes személyzetének bérét is.

Az RTL Híradó most kiderítette azt is, hogy a szóban forgó épület nem más, mint a 800 négyzetméteres,

Budakeszi úti Ybl-villa,

amelyet 2016-ban vásárolt meg a magyar kormány 1,4 milliárd forintért.

A kormány anyagi támogatása mellett a Türk Tanácsnak átadott iroda működése teljes adómentességet élvez, még az ingatlanadót is a magyar adófizetők állják.

Az október 15-én kötött székhely-megállapodási szerződés alapján az igazgató engedélye nélkül az iroda területére a magyar hatóságok csak tűzeset, vagy egyéb katasztrófa esetén léphetnek be.

Minden adatuk, vagyonuk mentesül a házkutatás vagy egyéb bírói eljárás alól.

A DK-s Gréczy Zsolt szerint ismerve, hogy mely országok érintettek ebben az ügyben, még az is lehet, hogy

az EU fellazítására szolgáló kémtevékenységnek ad otthont az Orbán-kormány.

A Türk Tanácsot 2009-ben alapították: a Kazahsztánt, Azerbajdzsánt, Kirgizisztánt, Törökországot és Üzbegisztánt magában foglaló szervezetben Magyarország tavaly szeptember óta megfigyelői státusszal rendelkezik.

Az RTL Klub videója:

.

Valódi Hírek