Kiderült, miért nem kapott még bizottsági helyet Baranyi Krisztina

Nincs ok pánikra, prózai a magyarázat.

Kedden délután elterjedt a sajtóban, hogy Ferencváros polgármestere, Baranyi Krisztina még nem kapott bizottsági helyet a Fővárosi Közgyűlésben.

A hírt közlő portálok azonban kivétel nélkül adósak maradtak a jelenség magyarázatával, így félrevezethették olvasóikat.

Nos, a megoldást Karácsony Gergely helyettese, Gy. Németh Erzsébet közölte kedden 17:00 óra után a Facebook-oldalán, át is adnánk a szót:

„Senki sem kérdőjelezi meg, hogy Baranyi Krisztina IX. kerületi polgármesternek jár bizottsági hely és kell is, hogy ezt megkapja.

A korábbiakban, egy előzetes egyeztetésen, amin Molnár Zsolt, Soproni Tamás, Dorosz Dávid és én vettünk részt, azt a tájékoztatást kaptuk, hogy Baranyi Krisztina a Fővárosi Közgyűlésben beül majd az egyik frakcióba.

Így neki természetesen ettől a frakciótól járt volna bizottsági hely.

Ám, a Fővárosi Közgyűlés mai ülésén kiderült, hogy Baranyi Krisztina mégsem csatlakozik egyelőre egy frakcióhoz sem.

Ezért nem kapott ma bizottsági helyet. Ez így természetesen nincs rendben, hiszen minden megválasztott képviselőnek jár hely és meg is fogja kapni azt.”

Senki sem kérdőjelezi meg, hogy Baranyi Krisztina IX. kerületi polgármesternek jár bizottsági hely és kell is, hogy ezt…

Közzétette: Gy. Németh Erzsébet – 2019. november 5., kedd

.

Valódi Hírek