Pont aznap járt a Borkai által használt kisrepülő Belgrádban, amikor Orbán Viktor is ott volt (+fotó)

Három nappal az első felvételek kiszivárgása után.

A már említett, HA-CIZ lajstromjelű Cessna 182T-n kívül egy másik magángépet is szokott használni Borkai Zsolt, ez pedig a HA-BIC lajstromjelű, Cirrus SR22T Platinum típusú kisrepülőgép – számolt be róla pénteken a győri polgármester viselt dolgait kiteregető blog.

Ez utóbbi repülőt Somogyi János cége, a Somogyi Holding nevű győri vállalkozás tulajdonolja.

Somogyit a blog központi figuraként, a Borkai körül kialakult maffiahálózat „agyaként” írja le.

Egy nyilvánosan is elérhető, 2014 tavaszi irat alapján Somogyi A-osztályú igazgatója a Luxemburgban bejegyzett SR Group SA nevű cégnek, aminek másik A-osztályú igazgatója Rákosfalvy Zoltán ügyvéd, aki maga is felbukkan az adriai jachton készült videókon.

A blogon a gép repülési naplóját is nyilvánosságra hozták, eszerint a kisrepülőt legutóbb a múlt hétvégén használták: október 5-én repültek vele Győrből Szerbia fővárosába, Belgrádba, majd másnap vissza.

.

Minő véletlen: aznap Orbán Viktor is épp Belgrádban tartózkodott, ahol a Srna boszniai szerb állami hírügynökség tájékoztatása szerint Alekszandar Vučić szerb elnökkel és Milorad Dodik boszniai szerb miniszterelnökkel tárgyalt.

Hogy utána mit csinált, azt nem tudjuk. Mindenesetre az biztos, hogy az első kínos felvételek október 2-án szivárogtak ki Borkairól, a Borkai által használt repülő pedig három nappal később, október 5-én Belgrádba ment, ahol éppen Orbán is tartózkodott.

A 444.hu kereste Somogyi Jánost, a Somogyi Holding tulajdonosát, hogy valóban használja-e cége repülőjét Borkai, és ha igen, milyen ellenszolgáltatás fejében.

Somogyi titkárnője a lapnak azt válaszolta, hogy az üzletember „nincs itt”, és nem tudott tájékoztatást adni róla, hogy mikor lesz elérhető.

 

Valódi Hírek