Hatalmas összefogás: Újbuda összes korábbi polgármestere felsorakozott Dr. László Imre mögött (+videó)

Igen, még a korábbi fideszes is!

Történelmi pillanat: a rendszerváltás utáni négy, különböző pártállású, korábbi XI. kerületi polgármester közösen állt ki Dr. László Imre, az ellenzék újbudai jelöltje mögött hétfőn.

A Móricz Zsigmond körtéren tartott eseményen Karácsony Gergely azt mondta: az, hogy a kerület volt vezetői közösen állnak ki Dr. László Imre mellett, olyan hitelességi pecsétet jelent, amit semmilyen rágalomhadjárattal nem lehet lemosni.

Szerinte október 13-án sokkal nagyobb a tét annál, minthogy ki lesz Budapest, vagy Újbuda polgármestere, ugyanis a politika egészét kell visszafoglalni a Fidesz-féle mocsártól.

Most vasárnap amellett a politika mellett kell kiállni, amelyben az érvek számítanak és nem a hazugságok, nem a hangerő – tette hozzá.

Dr. László Imre megtisztelőnek nevezte, hogy a volt polgármesterek kiállnak mellette, főleg azután, hogy egy hírcsatorna vette a bátorságot, hogy a legképtelenebb vádakkal illesse. Jelezte, az ezzel kapcsolatos feljelentéseket megtették.

Dr. László bírálta a kampány hangnemét, amelyet szerinte végtelenül durva, arrogáns, embert nem kímélő módszerek jellemeznek. Kultúrállam vagyunk; ilyen egy kultúrállamban nem fordulhat elő – közölte.

Molnár Gyula, aki 2002 és 2010 között volt a XI. kerület polgármestere azt mondta: szükség van változásra, mert az elmúlt kilenc évben rossz irányba mentek a dolgok Újbudán.

Elmondta, hogy László Imrét a kerületet 1990 és 1994 között vezető Bánhegyi Emil (SZDSZ) is támogatja, de betegsége miatt nem tudott megjelenni a rendezvényen.

A sajtótájékoztató végén Molnár Gyula mellett a jelölt támogatásáról szóló nyilatkozatot aláírta Szegedi Ferenc (MDF), aki 1994 és 1998 volt polgármester, valamint a korábbi fideszes politikus, Juhos Katalin, aki 1998 és 2002 között irányította a kerületet.

Kérdésre válaszolva Karácsony Gergely azt mondta: bizonyítottnak látják, hogy a László Imrét ért vádak hamisak.

Videó:

Minden korábbi kerületi polgármester Dr. László Imrét támogatja Újbudán! Az érintettek erről közös nyilatkozatot is aláírnak. Oszd meg és kövesd élőben az eseményt! Most vasárnap pedig vegyük vissza a kerületet Hoffmann Tamástól, Fidesz helytartójától!🇭🇺🇪🇺

Közzétette: Demokratikus Koalíció – 2019. október 7., hétfő

.

Valódi Hírek