Forró a talaj, Orbán és Tiborcz is érintett lehet a Microsoft vesztegetési botrányában – A DK feljelentést tett

Háromszoros áron vásárolt szoftvereket a magyar állam, valakik gennyesre keresték magukat a bizniszen.

Minapi hír, hogy a Microsoft magyarországi leányvállalatánál kirobbant korrupciós ügyre bizonyítékokat találtak az amerikai hatóságok.

Bebizonyosodott, hogy magyar állami szervek vesztegetés hatására két-háromszoros áron vásároltak szoftvereket a cégtől. Az ügyben közvetítőként gyanúba keveredett a miniszterelnök veje is – írja közleményében Vadai Ágnes (DK).

Amerikában most nyilvánosságra hozták az ügy nyomozati dokumentumait is, amelyekből az derül ki, hogy az ügy szálai Orbán Viktorig is érhetnek.

Az egyik beismerő vallomásban személy szerint említést tesznek a miniszterelnökről is. Az ügyészség kilátásba helyezte, hogy a Magyarországon egyszer már lezárt nyomozást újraindítják, a DK azonban azt követeli, hogy a kormányfő ettől függetlenül haladéktalanul tisztázza magát a nyilvánosság előtt:

büntetőjogi felelőssége tudatában tegyen nyilatkozatot arról, hogy az ügyről nem volt tudomása és azt sem közvetve, sem közvetlenül nem segítette elő.

A Demokratikus Koalíció ezért feljelentést tesz az Ügyészségen ismeretlen tettes ellen, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó csalás miatt, illetve hivatali vesztegetés elfogadása és hivatali vesztegetés megalapozott gyanúja miatt is – közölte Vadai.

(dkp.hu nyomán)

Valódi Hírek