Szétverte az LMP-t, most kilép belőle az “etikai bizottság” hírhedt elnöke

Elhagyja a süllyedő hajót.

Kilép az LMP-ből Moldován László, miután a fideszes fiókpárt megalázó, 2 százalékos eredménnyel lényegében megsemmisült a májusi EP-választásokon.

Moldován László a Facebook-oldalán jelentette be a döntését, amit azzal indokolt, hogy az LMP a legfrissebb ígérete szerint Budapesten beáll az előválasztás győztese mögé (ahogy Moldován fogalmaz: “Gyurcsány mögé”).

“Ez nem az én utam, számomra a pártpolitikának vége” – teszi hozzá, majd még hosszan szidja az általa “óbaloldalinak” csúfolt pártokat.

Moldován László

Emlékezetes, hogy Moldován László vezette az LMP hírhedt “etikai bizottságát”, amely több hónapos kutyakomédiát rendezett a tavaly áprilisi választások után: három évre eltiltotta például Szél Bernadettet bármilyen párttisztség viselésétől, és további LMP-s politikusokat is büntettek (!) amiért azok visszaléptek az esélyes ellenzéki jelölt javára.