Most érkezett: Dobrev Klára jogerősen pert nyert a hazudozó Deutsch Tamással szemben

A végén mindig győz az igazság.

A mai napon a Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék ítéletét, amelyben megállapította, hogy Deutsch Tamás megsértette az Altus Zrt. üzleti jó hírnévhez fűződő jogát azzal, hogy valótlanul állította, hogy az Európai Bizottságtól kapott megrendeléséből az Altus Zrt.-nek olyan bevétele lett, amiből Gyurcsány Ferenc 80 millió forintnyi pénzt adott Czeglédy Csabának.

Az Ítélőtábla csupán az elégtétel körében változtatta meg az elsőfokú ítéletet, és arra kötelezte alperest, Deutsch Tamást, hogy az MTI-nek eljuttatott közleményében fejezze ki sajnálkozását a jogsértés miatt, és közölje, hogy valótlanul állította, hogy az Altus Zrt. az elnyert uniós megbízás keretében kapott forrásból juttatott 80 millió forintot Czeglédy Csabának.

Emellett Deutschot 500.000,- forint sérelemdíj megfizetésére is kötelezte.

Dobrev Klára a hivatalos Facebook-oldalán azt írja az ügyről:

Jogerősen ismét pert nyertem Deutsch Tamással szemben. Már nem is számolom, hanyadik hazugságuk bukik meg. Az ítélőtábla azt is kimondta, hogy „Deutsch nem jóhiszeműen járt el, mert tudnia kellett, hogy tényszerűen nem igaz, amit mond.”

Mi fogalmazzunk egyszerűbben, tudatosan hazudott. Ezt teszik évek óta. Ha véget szeretnél vetni ennek a hazug világnak, akkor vasárnap menj el szavazni a DK-ra, a 6-os számú listára! Én ezt fogom tenni!


.

 

Valódi Hírek