Bayer kiállt a budai lakása elé és megmagyarázta, miért jár neki ez havi 32.000 forintért

Más egy kutyaólat sem kap ennyiért.

Pár napja pörgött végig a hazai médián, hogy a Fidesz alapító tagja, Bayer Zsolt havi 32 ezer forintért bérel önkormányzati lakást a budai Várban.

Az újságíró/polgárháborús uszító csütörtökön egy szűk körű sajtótájékoztatót hívott össze Úri utcai lakása elé, amelyen csak a Magyar Nemzet, a HírTV, az Index és a 24.hu vehetett részt.

fotó: Bárdi Bálint / 24.hu

A 24.hu tudósítója azt írja: noha Bayer elmondása szerint azért állt a sajtó elé, mert a „legelképesztőbb és legaljasabb rágalmak jelentek meg önkormányzati lakása megszerzésének körülményeiről”, valójában semmit nem cáfolt a korábban megjelent cikkekből.

Bayer hosszan ecsetelte a Várnegyed önkormányzati lakásainak bérbeadási gyakorlatát a rendszerváltás óta, kiemelten beszélt a lakáscserével szerzett önkormányzati lakásokról, ahogyan ő is szerezte a sajátját.

Bayer elmondta: az így szerzett lakások után mindenki

négyzetméterenként nettó 510 forint lakbért fizet,

„a fideszesek és nem fideszesek egyaránt”.

Megkérdezték tőle: helyesnek tartja-e azt a gyakorlatot, hogy a Budavári Önkormányzat ennyire alacsony lakbért szab a Várba költözőknek, köztük jómódú embereknek is, miközben tavaly egy átlagos albérlet ára piaci alapon 150 ezer forint volt Budapesten. Erre azt mondta:

„Nem is értem a kérdést. Ez a gyakorlat harminc éve. Nekem nem tisztem megítélni az, hogy helyes, sem azt, hogy helytelen. Ez ma a jogi helyzet.”

Bayer egy listát lobogtatott a sajtótájékoztatón, mely szerint szintén a Várnegyedben lakik

Baráth Etele, aki MSZP-kormányok egykori minisztere,
E. Vámos Ágnes, aki szerinte a Horn Gábor-féle Vendel-kör tagja,
Tamási Miklós, aki a CEU Open Society Archives vezetője volt,
és Bakró-Nagy Ferenc, az Index munkatársa, aki részt vett a sajtótájékoztatón.

A fideszes újságíró a lakását is megmutatta az újságíróknak, illetve egy ötmillió forintról szóló felújítási szerződést is lobogtatott, ami azért érdekes, mert korábban azt írta, hogy 10 milliót költött a felújításra.

Amint arról beszámoltunk: számos Fideszhez közeli fontos ember, köztük Lázár János vadásztársa, Habsburg-Lotharingiai Mihály főherceg, valamint Palkovics László innovációs miniszter is bagóért bérel önkormányzati lakást a Várban.

 

Valódi Hírek