Botrány: Egy hétig nem adtak enni a fogvatartott iraki családnak a tompai tranzitzónában

Strasbourgnak kellett közbeavatkozni, mielőtt éhen haltak volna.

Ma, azaz csütörtök délben kaptak először ebédet annak az öttagú iraki családnak a felnőtt tagjai, akiket a tompai tranzitzónában

múlt péntek óta élelem nélkül

tartott fogva a magyar állam – mondta el az Indexnek Zádori Zsolt, a Magyar Helsinki Bizottság sajtósa.

A civil jogvédő szervezet a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordult, miután megtudták, hogy az apa és az anya múlt péntek óta nem kapnak ellátást, és csak a gyermekeik (egyikük súlyos beteg) után megmaradt ételt ették.

A Magyar Helsinki Bizottság szerint az éheztetés kínzásnak felel meg, ezért azt kérték Strasbourgtól, hogy haladéktalanul avatkozzon be az ügybe. A nemzetközi bíróság egy napon belül döntött az ügyben, és felszólította a kormányt, hogy intézkedjen a család ellátásáról.

A levelet szerda délután megkapta a magyar kormány, a Menekültügyi Hivatal és a jogvédő szervezet is. Zádori elmondta, hogy ennek ellenére a szülők csak nagyjából 16 órával később kaptak először ellátást.

A strasbourgi döntés értelmében a családnak napi háromszori étkezést kell biztosítani, valamint úgy kell kialakítani az elhelyezési körülményeiket, hogy megfeleljenek a kínzás, embertelen és megalázó bánásmód tilalma által előírtaknak.

Az iraki család egyébként 8 hónapja van fogvatartva a tranzitzónában három, 10 év alatti gyermekükkel, akik közül az egyikük krónikus, súlyos beteg.

A Magyar Helsinki Bizottság csütörtök délután a Facebook-oldalán is megjelentette a hírt:

Jó hír a tompai tranzitzónából! Ma, a 7. éhen töltött napon végre délben már kapott enni az az iraki házaspár, akiket…

Közzétette: Magyar Helsinki Bizottság / Hungarian Helsinki Committee – 2019. február 14., csütörtök

.

(címlapkép: Földes András / Index)