„Még többen leszünk szombaton!” – Az összes ellenzéki pártot csatlakozásra kérték a szervezők

Soha nem látott tömegek lesznek az utcán, ha minden párt mozgósítja a szavazóit.

A szervezők és minden hiteles médium szerint bőven meghaladta a 100 ezret a szombati ellenzéki tüntetés résztvevőinek száma.

A szervezők a következő alkalomra a politikusokat is a színpadra várják, és még több emberre számítanak.

Homonnay Gergely és Erzsi

Homonnay Gergely társszervező a Nyugati Fénynek elmondta:

A társadalom végletekig megosztott, ezt a kampány során pontosan láttuk. Ma már nem csak a jobboldali meg a baloldali nem bírja egymást elviselni, hanem beszólunk annak is, aki nem úgy öltözködik, ahogy nekünk tetszik. Mindezek mellett félelmetes a közöny, ami az országban uralkodik. Mindenki sütögeti a maga kis pecsenyéjét, de

átlépünk egy haldokló felett az utcán,

vagy éppen hagyjuk a halottat órákon át villamoson utazgatni, mint ahogy az a 17-es villamoson történt nemrégiben.

Mi ezt a társadalmat szeretnénk felrázni, hogy ez így nincs rendjén. Rávilágítani, hogy párbeszédre van szükség, hogy törődnünk kell egymással.

Mi a jogállamot szeretnénk Magyarországon, és ehhez az összes ellenzéki pártra szükségünk van, és azokra a fideszes szavazókra is, akik hisznek abban, hogy élni, játszani, dolgozni, szeretni csak szabadon lehet.

Homonnay szerint a legfontosabb, hogy az ellenzéki politikusok is megértsék, hogy csak együtt tudnak fellépni a közelgő önkényuralom ellen.

fotó: Veres Viktor / zoom.hu

A társszervező lapunknak elmondta: már a hétvégén és ma is folytak egyeztetések. „Engem például egy pártvezető ébresztett ma, majd visszafeküdtem aludni, és hívott egy másik pártvezető.”

Az LMP-vel még nem beszéltek, de Homonnay nagyon reméli, hogy változott a pártban az álláspont, és nem zárkóznak el az összefogástól.

A tüntetésen az emberek nagyon egyértelműen kinyilvánították, miben hisznek.

Ezt az ellenzéki politikusoknak is meg kell hallaniuk.

– fogalmaz a társszervező, hozzátéve:

Én egy olyan országban szeretnék élni, ahol nem számít, ki kire szavazott. És mindegyik párt a demokráciára esküszik fel. A Fidesz ma nem egy ilyen párt, sajnos. Amikor megalakult, akkor ilyen volt.

A tüntetés másik szervezője, Lányi Örs a Jobbikra szavazott, én a DK-ra, és tökéletesen tudunk együtt dolgozni a tüntetésen, még akkor is, ha vannak dolgok, amiben nem értünk egyet. De ahogy Gyurcsány mondta a kampányzáró beszédében: vitázzunk, beszéljünk, de ne akarjuk lenyomni a másikat.

A Fidesz és a lakájmédia le akar nyomni mindenkit, aki nem áll mögéjük.

– mondja Homonnay Gergely, aki hatalmas tömeget vár a szombati demonstrációra.

A tüntetés Facebook-eseményét itt találod.

Oszd meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson!

 

Valódi Hírek