Békesi László: Ha Orbán veszélyben érzi a hatalmát, el fog menni a végsőkig

A volt pénzügyminiszter szerint ha az ellenzék sikeres lesz, azt a Fidesz nem fogja annyiban hagyni.

Békesi László a HVG-nek adott interjújában beszélt a kormány és az ellenzék jelenlegi állapotáról.

Úgy véli: ha az ellenzéki pártok nem is, de az elkeseredett tömegek előbb-utóbb létrehoznak a macronihoz hasonló, elsöprő erejű mozgalmat, ami megbuktatja az Orbán-rezsimet.

Jelenleg viszont nem hisz abban, hogy az ellenzék összefogása eredményre vezet, mert kevés tekintélyes jelöltet tudnak kiállítani.

Másrészről, ha az együttműködés sikeres is lesz, a Fidesz nem fogja annyiban hagyni.

“Valamilyen kreált ürüggyel akár szükségállapotot is kihirdet, felfüggeszti a még létező szabadságjogokat, elhalasztja a választásokat”.

Békesi szerint néhány robbantás után a Fidesz hívei könyörögni fognak a szükségállapotért, ami könnyen kivitelezhető is.

“Emlékezzünk vissza a kilencvenes évekre:

a rejtélyes robbantások is azonnal megszűntek, miután a Fidesz hatalomra került.

Ha Orbán veszélyben érzi a hatalmát, nincs kétségem, hogy elmegy a végsőkig. Ezt készíti elő az állandó háborús hangulat, a veszélyeztetettségtudat fenntartása.”

Abban viszont bízik, hogy ha a 2021-ben véget érő uniós ciklus után elfogy a szerény gazdasági növekedés fedezeteként beáramló ingyenpénz, keletről pedig nem jön utánpótlás, nem lehet majd betömni az elégedetlen társadalmi csoportok száját.